Éjben fürdő szavak

Egyedül vagyunk mind a téli éjszakában, csak az alkotás világít odafönn magában

Előzmény: 
A család egy fontos és becsülendő dolog. Ilyen és ehhez hasonló felindulásból szoktunk kedves szüleimmel anya-lánya, apa-lánya napot tartani. Az előbbi valósult meg a múlt hétvégén. Vonatoztunk, HÉVeztünk, hajókáztunk, vásároltunk (tipikus nők vagyunk, ez a szomorú igazság) sőt jól el is áztunk mikor színházba indultunk szombat este az Egy éj a Paradicsomban című darabra.


Helyszín: 
A Víg színház neked az egyik kedvencem. Legalább is ha a szépségét nézzük. Aranyozott díszítés mindenfele, hatalmas csillár, kényelmes székek, remek hangulat. Lehet vitába szállni, és túllicitálni más épületekkel, a legtöbbel tán még egyet is értenék. 
A Jászai Mari térhez közel elhelyezkedő objektumot este hét órakor közelítettük meg és még akkor nem is sejtettük, mit tartogat számunkra a potom 180 perces előadás. 


Történet: 
Két baráti házaspár áll a középpontban. Zsetonék és Kujonék. Zsetonné asszonyságot a férje jócskán elhanyagolja és ezt bizony a kedves Zseton úr nem hagyhatja. Hol maradna akkor a férfi becsület? A kárpótlásra egy Paradicsom Hotel nevű helyet szemelnek ki, azonban semmi sem úgy alakul ahogy tervezik. Régi ismerősök, komikus találkozások, félreértések halma zúdul a szereplőkre. Nem egyszerű így megőrizni az inkognitót!


Vélemény: 
A díszlet meg kell hagyni zseniális volt. Forgatható, tolható, nyitható, csukható elemek. Na és a "bőröndök" amiket szempillantás alatt ággyá, asztallá lehetett alakítani! Az az ablak és ajtókeret erősen mobilis (labilis?) volt. Valamint a nyíló-csukódó hangot egy régiféle eszközzel utánozták, amit külön kuriózum volt látni. Ötletes annyi szent. Azonban az cselekmény kivitelezése ehhez képest...
Az első felvonás elég lassan indul be, sok a huzavona, a felvezetőrész. A második rész ezzel szemben sokkal pörgősebbre és viccesebbre sikeredett.  Lehetett nevetni a darabon, igyekeztek a helyzetkomikumokat és véletleneket a lehető leghumorosabban előadni. Sajnos a végeredmény erős közepesre sikeredett csak. A szereplők igyekeztek azért a lehető legtöbbet kihozni a darabból. Gyenge árnyéka csupán az olyan zseniális daraboknak, mint a Függönyt fel! Vagy Ma este megbukunk. 
Nem lehet mindig egy álva tapsolós darabot kifogni, nem igaz?


Ajánlás: 
Nem volt nagyon átütő, de egyszeri megnézésre, felnőttpoénokra vágyóknak megérheti. Szigorúan 18+, tehát lehetőleg ne a kisiskolást cígöljük el rá. Kivéve, ha szeretnénk utána hosszas magyarázatokba bocsájtkozni. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszöntlek éjféli Vándor!


A gondolataim sötét birodalmába tévedtél. De ne csüggedj, elveszni nem fogsz! Amíg szeretsz alkotni és olvasni, nagy baj nem lehet.
Jöjj közelebb, hadd meséljek szép és csúf dolgokról. Dalolok neked búról, regélek számtalan tintaszagú könyvről, bevezetlek fantáziám bugyraiba és megismertetlek pár érdekes emberrel.
Ha felkészültél, csak ragadj teát, rumot vagy kávét és helyezd magad kényelembe.

Blogadatok

Nyitás dátuma: 2018.03.02.
Blog témája: irodalom, kultúra, személyes, mindenféle
Bejegyzés gyakoriság: heti 1-2
Blogger: Hollótoll
Elérhetőség: hollotoll.18@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/Hollotoll2.0/


Visszatérő Vándorok

Eltévedtél?

Vándorszám