Újból olyan terepre tévedtem, ahol még nem nagyon jártam. A realisztikus alkotások olyan távol állnak tőlem, mint Plútótól az Androméda-galaxis. A préda most Emilly Palton Néma bűnök című alkotása volt.
Belevetettem magam az ismeretlenbe, de vajon mit találtam ott?
Első benyomás:
Az egyszerű betűtípus és a letisztult vonalak azt ígérik nekünk, nem egy agyon csicsázott történetbe fogunk bele. A kissé sötétebb tónus pedig valami komorabb témára utal. Viszont, ha fiatalt látunk egy borítón, arra gondolunk, hogy gyerekről vagy gyereknek íródott. De vajon mi érvényesül a könyvben? Egyszerűség? Játékosság? Melankólia? Valahogy mindebből egy csipet.
A könyv bemutatása:
Maga a regény 352 oldallal és viszonylag kis mérettel büszkélkedhet. Azonban senki ne áltassa magát, ez bizony egy súlyos olvasmány. Hacsak a témát vesszük alapul, sokan azonnal visszaraknák a polcra. Hogy miért? Mert tabut feszeget és dönt le. "Családon belüli erőszak", hirdeti a leírás. Saját történet. Valóság. Itt most nem egy fruska lázas képzelgései öntöttek formát. Itt egy érett nő fiatal kori, saját bőrén megélt tapasztalatait láthatjuk. Minden igaz. Minden megtörtént.
Vélemény:
Az ember, ha ilyen könyvbe fog, felkészül a rideg tényekre. A komoly hangvételre. A lapokból csöpögő könnyekre és szomorúságra. Ehelyett ez a jótét lélek képes arra, hogy a regénye felett ne csak mosolygásra bírjon, de meg is nevettessen.
Eszméletlen mennyiségű önkritikával és humorral tárja elénk mindenét. Születése pillanatától foghatjuk a kezét egészen a ballagásáig. És azalatt képesek vagyunk vele örülni és sírni. Vannak olyan részek, amiktől egyenesen földbe gyökerezett a lábam és a szám önkénytelenül is kérdésre nyílt. Az én hátterem szöges ellentéte az írónőjének, így a számos, számomra érthetetlen és indokolatlan (sokszor szó szerinti) csapás, ami érte őt, megrendített. Mégis éreztem, hogy mindezek ellenére vagy épp ezek miatt lett olyan ember, amilyen. Szemünk előtt épül fel egy személyiség, és folyik egy élet. Kicsit olyan, mintha bepillantást nyertünk volna a világába, az elméjébe, a lelkébe. Nem sűrűn olvasok életrajzi regényt, de meg kell hagyni borzongató érzés.
A történet kronológikusan halad, de kiegészítésként gyakran tekinget ki-, vissza- és előrefelé, hogy jobban megértsünk egyes helyzeteket, érzelmeket, tán okokat is.
Különösebb helyesírási, tördelési problémát nem fedeztem fel benne, a logikát pedig fel se vetem, hisz, hogy lehetne megkérdőjelezni valaki emlékeit?
Egy élmény olvasni. Néha nehéz, néha könnyű. Szinte eteti magát és tátott szájjal várjuk a következő falatot.
Kiknek ajánlom:
Nehéz kérdés. Mindenképpen kell hozzá erősebb idegzet és lélekjelenlét. Inkább felnőtt könyv, de bárki kézbe veheti, akit nem riaszt el a valóság. Ha valaki hasonló cipőben jár, mint amiben az írónő is anno, annak lehet segíteni tud. Mindenesetre, akit érdekel a könyvfesztiválon debütáló alkotás, az nézzen nyugodtan itt utána.
Kedvenc részlet:
,,Felmenőim a pszichológiai hadviselést érvényesítésében kezdtek el tapasztalatokat szerezni. Olyannyira jól ment nekik, hogy édesapám ezt az évek során tökélyre fejlesztette. Legalábbis ők úgy gondolták, hogy ennek a nevelési eszköznek minden formáját, válfaját tökéletesen ismerik, és alkalmazzák is. Az meg se fordult a fejükben, hogy hét-nyolc éves koromra eljutottam odáig, hogy nem tudtam, mikor viselkedem jól, és mikor rosszul."
