Éjben fürdő szavak

Egyedül vagyunk mind a téli éjszakában, csak az alkotás világít odafönn magában

Újból olyan terepre tévedtem, ahol még nem nagyon jártam. A realisztikus alkotások olyan távol állnak tőlem, mint Plútótól az Androméda-galaxis. A préda most
Emilly Palton Néma bűnök című alkotása volt.
Belevetettem magam az ismeretlenbe, de vajon mit találtam ott?  





Első benyomás: 
Az egyszerű betűtípus és a letisztult vonalak azt ígérik nekünk, nem egy agyon csicsázott történetbe fogunk bele. A kissé sötétebb tónus pedig valami komorabb témára utal. Viszont, ha fiatalt látunk egy borítón, arra gondolunk, hogy gyerekről vagy gyereknek íródott.  De vajon mi érvényesül a könyvben? Egyszerűség? Játékosság? Melankólia? Valahogy mindebből egy csipet. 


A könyv bemutatása: 
Maga a regény 352 oldallal és viszonylag kis mérettel büszkélkedhet. Azonban senki ne áltassa magát, ez bizony egy súlyos olvasmány. Hacsak a témát vesszük alapul, sokan azonnal visszaraknák a polcra. Hogy miért? Mert tabut feszeget és dönt le. "Családon belüli erőszak", hirdeti a leírás. Saját történet. Valóság. Itt most nem egy fruska lázas képzelgései öntöttek formát. Itt egy érett nő fiatal kori, saját bőrén megélt tapasztalatait láthatjuk. Minden igaz. Minden megtörtént. 


Vélemény: 
Az ember, ha ilyen könyvbe fog, felkészül a rideg tényekre. A komoly hangvételre. A lapokból csöpögő könnyekre és szomorúságra. Ehelyett ez a jótét lélek képes arra, hogy a regénye felett ne csak mosolygásra bírjon, de meg is nevettessen. 
Eszméletlen mennyiségű önkritikával és humorral tárja elénk mindenét. Születése pillanatától foghatjuk a kezét egészen a ballagásáig. És azalatt képesek vagyunk vele örülni és sírni. Vannak olyan részek, amiktől egyenesen földbe gyökerezett a lábam és a szám önkénytelenül is kérdésre nyílt. Az én hátterem szöges ellentéte az írónőjének, így a számos, számomra érthetetlen és indokolatlan (sokszor szó szerinti) csapás, ami érte őt, megrendített. Mégis éreztem, hogy mindezek ellenére vagy épp ezek miatt lett olyan ember, amilyen. Szemünk előtt épül fel egy személyiség, és folyik egy élet. Kicsit olyan, mintha bepillantást nyertünk volna a világába, az elméjébe, a lelkébe. Nem sűrűn olvasok életrajzi regényt, de meg kell hagyni borzongató érzés. 
A történet kronológikusan halad, de kiegészítésként gyakran tekinget ki-, vissza- és előrefelé, hogy jobban megértsünk egyes helyzeteket, érzelmeket, tán okokat is.  
Különösebb helyesírási, tördelési problémát nem fedeztem fel benne, a logikát pedig fel se vetem, hisz, hogy lehetne megkérdőjelezni valaki emlékeit? 
Egy élmény olvasni. Néha nehéz, néha könnyű. Szinte eteti magát és tátott szájjal várjuk a következő falatot. 


Kiknek ajánlom: 
Nehéz kérdés. Mindenképpen kell hozzá erősebb idegzet és lélekjelenlét. Inkább felnőtt könyv, de bárki kézbe veheti, akit nem riaszt el a valóság. Ha valaki hasonló cipőben jár, mint amiben az írónő is anno, annak lehet segíteni tud. Mindenesetre, akit érdekel a könyvfesztiválon debütáló alkotás, az nézzen nyugodtan itt utána. 


Kedvenc részlet: 
,,Felmenőim a pszichológiai hadviselést érvényesítésében kezdtek el tapasztalatokat szerezni. Olyannyira jól ment nekik, hogy édesapám ezt az évek során tökélyre fejlesztette. Legalábbis ők úgy gondolták, hogy ennek a nevelési eszköznek minden formáját, válfaját tökéletesen ismerik, és alkalmazzák is. Az meg se fordult a fejükben, hogy hét-nyolc éves koromra eljutottam odáig, hogy nem tudtam, mikor viselkedem jól, és mikor rosszul." 


Van úgy, hogy a jó szándék tönkretesz mindent. Mikor a "kisebbik rossz" az, ha nem csinálunk semmit. De még ezeknek dacára se mindig bírjuk ki. Hisz az ember jót akar. 




A bukott hős balladája

Haldokló szívemnek véres-rémes árnya
Vetül rá a tovatűnt világra.
Tettem mit tettem. Egy korszak lezárult.
A király halott, az ország elárvult.
A koronás fő miért hullt a porba?
Három gyermeke mért előzte sorba?
Mert zsarnok volt élte, s zsarnok halála
Hűtlennek vélt véreit ő küldte máglyára.
Sanyargatta népét, éhezett a pórja,
Szenvedett a nemes, s annak minden sarja.
Mert a fenség a kincset kalitkába zárta,
Mint sárkány a hegyben, s az a sors várt rája.
Jött egy nemes lovag, aranyban és vértben,
Pajzs a baljában, kard a jobb kezében.
Megállt az úr előtt, ráolvasta vétkét,
De király tagadta, hogy hibája e rémkép.
Lesújtott a kard is és a sorsnak árnya
Hisz ezután háború tört rája.
Hadat üzent Észak, Dél és Nyugathon,
Perzselődött minden, csűr, templom, otthon.
Lángban áll a nemzet, vérzik az ország,
Érted tettem népem, s vészt így hoztam rád.
Gyilkoltuk az ellent, elhullt sok barát,
Míg az idegenek ülték győzelmük torát.
Darabjaira hullt hajdani szép Kelet,
Kettő kapott kicsit, egyik egész felet.
Most egymást ölik sorba, romjainkért dúl harc,
Hogy az aranypénzen kié legyen az arc.
Halottszőnyeg borult e sötét világra,
Kardom okozta véres-halotti máglya.
Mert hiába volt zsarnok, ki a trónon ült,
Miatta nem harsant sokáig harcikürt.
Már nincs ország, nincsen nép sem.
Kiirtottak mindent, teljes egészében.
Haldoklom most én is, utolsó a talpon
Így kell hát legyen, hogy a bűnös is haljon.
Por és füst maradt csak, az száll fel az égre.
Új korszak köszönt be, s a réginek vége.

2016.08.05

Előzmény: 
Az irodalom és a kávé olyan közel állnak egymáshoz és olyan elválaszthatatlanok, mint hajnalok hajnalán az emberi test és a pihe-puha ágy. A kávéházak mindig is fontos szerepet töltöttek be a kulturálódni vágyók életében. Nem csoda hát, ennek a kis Hollónak megakadt a szeme az arckönyvben elé kerülő programon. "Kávéházak éjszakája, május 18. 19:00-23:00" hirdette a közösségi oldal. Nosza átolvastam a lényeget és rögtön riasztottam az ismerősi pereputtyom azon felét, akiket vonzhat a koffeinmágnes. Kik voltak a szerencsések (vagy épp szerencsétlenek)? Emilly Palton, Carlow Cleaveland, Robin O''Wrightly, L. J. Wesley, Mike Menders (az írófajzatok). Laura és jómagam, Hollótoll erősítettük a bloggervonalat. Az utolsó áldozat a bátyám volt, aki, mint elrángatott kívülálló csöppent bele húga agymenésébe.  
Az esemény lényege egyszerű volt: különböző kávézók megannyi programmal várták az arra tévedőket Budapest szerte. 


Helyszín: 
A csapatmegbeszélés után eldöntöttük, hogy a Móricz Zsigmond körteret nevezzük ki csomópontnak. Miért? Mert három létesítmény is 15 percnyi távolságra volt. A Bookline, a Hadik és a Kelet. Ez utolsót tettük meg első uticélnak.  
Nagyon jónak ígérkezett a program, és elképesztően vártam a kultúrfröccsöt, de hát ember tervez... 


Az este: 
A délután folyamán szállingóztunk a közeli fenséges kínai gyorsétteremhez. Miután mindenki magához vette az estig kitartó energiát, a Kelet felé vettük az irányt. Mint mindig, az alsó szinten hangyamód nyüzsögtek az emberek, ezért az emeletre tettük a voksunkat. Ott lakberendezőnek képzelve magunkat a könyvespolc mellé rakodtunk 4 asztalt és nyolc széket, hogy azért mégiscsak egy tömbben legyünk és tudjunk normálisan társalogni. A bunkerünk eléggé sikeresnek bizonyult, mivel tökéletesen el lehetett diskurálni. Persze az est folyamán szállingóztak el közölünk a tagok, különböző kifogásokkal élve. Úgyis, mint ,,megy a vonatom” ,,holnap munka lesz” ,,fáradt vagyok”. Ki érti őket? Végül fél éjfél környékén az utolsó mohikánok között hagytam el a létesítményt, félájultan a kimerültségtől. 
Na de várjunk csak? Nem hagytam ki valami nagyon fontosat? Mondjuk magát a programot amiért mentünk? Nos... de. Nem tudom, hogy és miként lehetséges, de az egészről lemaradtunk. Lehet olyan suttyomban vezényelték le, hogy nem tűnt fel nekünk. A lényeg, hogy az, amire az egészet szerveztem, nem valósult meg. Bár a visszajelzés az volt, hogy mindenki jól érezte magát, végeredményben csak pont a lényeg maradt ki. Az utána levő napokon persze a facet ellepte mindenféle sikeres és fantasztikus estéről szóló beszámoló más kávéházakból.   
… Isten végez.  


Vélemény: 
Összességében jól éreztük magunkat, és valahol ez a lényeg. Ahogy egy jó barátom is mondta: ,,a találkozókra a társaság és nem a program miatt megyek el elsősorban”. Van benne valami.  
Bár lemaradtunk az első (és remélem nem utolsó) Kávéházak éjszakájáról, sikeresen megbeszéltünk mindenféle írós, molyos, könyves témát. És az általános csipkelődés sem maradt el.  
Tanulság: ne hagyja senki a hollót szervezni. (Érdekes lesz az egyetem, mert pont ezt fogom tanulni...) 

„A fantázia határtalan, és a könyvekben ölt testet” 

Következzen Léda D'Rasi és a Boszorkány dinasztia nyitókötete, az Utolsó kívánság!


A könyv bemutatása:
Egy majd 500 oldalas regényről van szó, amely a boszorkányokat helyezte a középpontba. De ne aggódjon senki, bővelkedik még a hallhatatlan fajok egész garmadájában (még ha csak említés szinten is), szerelemben és nem kevés arcpirosító erotikában. Bár a történet rendületlenül tör előre, nem elhanyagolható a múlt sem, ami nem kevés galibát, kavarodást, jót és rosszat okoz hőseinknek. Tehát van benne sok minden, mi szem-szájnak ingere. Na de milyen maga a komplett menü?

Vélemény:
Kezdeném, mint mindig, a mű erősségével. Maga az alapötlet nagyon jó. Nem fejteném ki túlságosan, hisz nem kenyerem a spoiler. Annyi elárulhatok, hogy ilyen megközelítést még nem olvastam (vagy láttam) a boszorkányokhoz és azok erejéhez, törvényeihez. A kódexük és az átkuk pedig egyszerűen zseniális. Az írónő keze munkáját dicséri továbbá, hogy a szereplők bizonyos helyzetekre adott reakciója teljesen hiteles. Nincs se "túlhisztizve", se túl heroikusra véve. Az őrült vagy épp halál higgadt karakterei imádni valóak. A párbeszédek és szócsaták pedig felpezsdítik az embert, nem egyszer nevettem fel hangosan és olvastam el újra és újra egy-egy riposztot.
Sajnos van benne negatívum is szép számmal. Az én ízlésemnek a hangsúly túlságosan eltolódott a fantasy irányából a romantika felé. A könyv egy jelentős részét a főszereplők egymás közti "szeret-nem szeret" meccse adja. Az elején lévő majd' egy éves ugrással, olyan részek maradtak ki, amik szerintem érdekelhetnék az olvasót (értsd: edzés). Van néhány elírás, logikátlanság, ki nem dolgozottság, vagy végig nem gondoltság, amik olvasás közben azért szemet szúrnak az embernek, és kicsit levonnak a könyv "értékéből".
Hogy mi a konklúzió? Egy élvezetes, összességében jó olvasási élményt nyúltó regény, valamelyest zavaró hibákkal. 

Kiknek ajánlom:
Elsősorban olyanoknak, akik szeretik/kibírják az erős szerelmi töltetet, nem riadnak vissza felnőtt jelentektől, élvezik a fantázia szárnyalását és oda vannak a folytatásos regényekért. (Vöröspöttyös rajongók előnyben, hisz azokra hasonlít nagyon.) Természetesen bármely korosztály és nem kézbe foghatja és várhatja velem együtt a második részt. 

Kedvenc részlet:
„Igen, a válaszom ennyi, de ne hidd, hogy nem értékelem nagyra az „áldozatodat” – vágott vissza Angel. – És roppantul sajnálom, de veled ellentétben engem nem fog zavarni, ha lángra kapsz. Ám ha így lesz, légyszi, derékon alul égj el először, ha kérhetem.”


Ha érdekel a második kötet, kattints ide!


A hazugságoknak számtalan válfaja létezik. Eltérő a szándék, az erősség és az eredmény. Változik az is, hogy éppen miként tesszük azt. Elhallgatással, féligazságokkal, megtévesztéssel. Rengeteg a módozat, mégis mindnek egy a gyökere: Nem mondunk igazat.  


A gondolatgomgolyagot kezdhetném a legelejéről felgöngyölíteni. A gyerekkortól. Attól az időszaktól, amikor még a kicsi füllentéseket is nagyon nagy bűntudattal kezeltük. De talán ez
esetben nem a kronológián van a hangsúly. Nem igazán az számít, hogy az ember hány éves. Jó persze, nem elhanyagolható. Inkább a hazugságok természete lenne az, amire a hangsúlyt fektetném.  

Először is az egész hatalmas hegynyi fogalmat két felé vágnám. Mindkettőt lehet tovább osztani, de ez a két főcsoport. Nevezzük mondjuk a hazugságok irányának. Az első nagy halmaz a külvilágnak szól. Ezek azok, amelyeket valamilyen úton módon közlünk a körülöttünk élő emberekkel. Na de mi a másik? Az a belsőnket célozza. Most nevethetnétek, értetlenkedhetnétek, de bizony, létezik ez a kifejezés: önhazugság. De erre majd később térnék rá. 

Vegyük akkor az elsőre említett halmazt. Nevezzük általános hazugságnak, hisz a kommunikáció végülis tűlünk indul és valahova célba ér (már amikor). A hazugságoknak célja és oka van. Természetesen vannak "hobbikamuzók", akik már szinte életvitelszerűen űzik ezt a sportot. Annak is lehet egy eredője, de azért mindenbe mégse kéne belemászni.  

Tehát célok és okok. Fiatalabb kortól kezdve egész életünk folyamán eleresztünk védelmi hazugságokat. Ezekkel vagy magunkat próbáljuk menteni. (Nem én ettem meg az epret. Elfelejtettem, hogy volt házi. Persze, elküldtem, amit kellett.) Esetlegesen másokat szeretnénk megkímélni valamitől. (Biztos szeret téged. Milyen csinos ez a ruha rajtad.) Az már más kérdés, hogy ha az igazat közöltük volna a másikkal, az milyen irányba kanyarította volna a helyzetet. Ezeket az ösztökéli, hogy valami számunkra vagy más számára kellemetlen helyzetet elkerüljünk. Ezt általában gyengébbnek szoktuk nevezni. "nem olyan nagy bűn. Nem komoly."  

DE! Mert mindig van egy de. Ezeknek van egy úgynevezett hatósugara, vagy hatáshulláma. Amíg ezeknek mismásolásoknak nincs nagyon negatív következménye, elnézzük őket. Persze lehet később visszaütnek, de az már más kérdés. Ha csak ránk van negatív hatással, akkor azt mondjuk "megérdemelte." De amikor másra is kihat a következménye, az növeli a dolog súlyosságát. Teszem azt, ha a mi füllentésünk miatt esik el a cég valamennyi bevételtől. Ha miattunk szakítanak valakik, ha miattunk történik ez meg az. Az már durvább hazugságnak minősül.  

Az eddigi két fokozat csak az óvást hivatott biztosítani. Ezekkel általában nem akarunk szánt szándékkal ártani. De mi van akkor, ha ez a célunk? Ilyenek a direktbe gyártott pletykák, ha valakit valaki ellen akarunk fordítani. Ezek az áskálódó, számító, törtető, gonosz hazugságok. Így jellemezzük őket és sokkal negatívabban is vélekedünk róluk. Ezek a támadó, öncélú válfaj.  

Ezek az úgynevezett direkt eszközök. De van az indirekt hazugság is. Vagy nevezzük inkább néma hazugságnak. Ezek ugyanis abból állnak, hogy valamit nem mondjunk el. Ezeknek is vannak különböző erősségeik. Azt például, ha a legjobb barátunk felesége megcsalja őt, és mi tudunk róla, de nem mondjuk el neki. "Hogy ne fájjon". Kényes téma annyi szent. Hogy ilyenkor mi fáj jobban. De hát már múltkor is megvitattuk, hogy a pokolba vezető út... 

Ezek közül személy szerint melyeket követtem el? Szinte mindet. A napi hazugságokat én is művelem. Mentettem már ki magam büntetés alól, mert valljuk be, elég gyáva teremtés vagyok. Sőt, egyszer odáig vetemedtem, hogy elhallgattam valamit, ami az én hibám volt, ennek hatására leszidták az egyik unokahúgomat. Arra nem voltam büszke. Ember vagyok, mondhatnánk. És igaz is. Számos vagy már inkább számtalan alkalommal vétkeztem és megannyi embernek hazudtam. Magamért. Értük. Valamiért. 

A végtelenségig sorolhatnám ezeket a dolgokat. Az is észrevehető, hogy mennyi szavunk van a "nem igaz mondásra". Kamu, füllentés, hazugság, lódítás. Ezek persze nem egy szinten vannak, valamelyik erősebb, valamelyik gyengébb. De mind ugyanazzal a grafittal íródott, csak a papírra nyomás mértéke más. Egy a lényeg: mind nyomot hagy valamiképpen.  

Nyom. Lehet, hogy a világ szövetére rajzolt álképeket egy vállrándítással elintézzük, vagy próbáljuk figyelmen kívül hagyni. De van az a fajta hazugság, aminek a hatása elől nem tudunk elmenekülni. Azok a hamis szavak, amiket magunkak mondunk.  

Most nem a reménykedésről beszélek. Nem az önbíztatásról. Inkább az áltatásról, ködösítésről, ferdítésről. Töredelmesen bevallom mindenki előtt: megrögzött önhazug vagyok. Nem tudom mikor kezdődhetett. Miért vagy miképpen. De addig fajultak a dolgok, hogy nem mindig tudom megkülönböztetni a hazug gondolataimat a tényektől. Nem mindig tudom, hogy valamit csak én képzeltem, hogy úgy történt. Zavarosan hangzik tudom. De ezt eredményezi az, ha magunknak nem mondunk igazat. Szokták hangoztatni: ha magunkkal nem tudunk őszinték lenni, akkor ki mással tudnánk? Van benne valami. Nem is kevés. 

Egyik ilyen önhazugság, az emlékmásítás. Amikor egy emléket nemes egyszerűséggel (akarva vagy akaratlanul) másképp idézünk fel. Többnyire úgy, hogy saját szemünkben jobb fényben tűnjünk fel. Vagy épp valamit el akarunk felejteni. Például azt, hogy gyerekként a kicsiket bántalmaztam. Vagy azt, hogy kivel mit tettem. Vagy éppen valamikor nem tettem semmit, pedig kellett volna. Az állítom magamnak, hogy ilyen nem történt. Nem lényeges. Már elmúlt. De tényleg így van? Rejtve marad örökre? Nem. Valamikor visszaüt. És az fájni fog.  

Másik önhazugság az érzelmekkel függ össze. Egy egész bejegyzést fogok szentelni egyszer az úgynevezett Önönön jelenségnek. Ezt a nevet én adtam neki, de biztos nem én vagyok az első. aki megfogalmazza. Három dologból áll: önértékelési zavar, önbizalomhiány, önutálat. Negyedikként lehetne hozzávenni az önhazugságot. Mindegy "ön" támogatja a másikat, erősíti, csavar rajta egyet. Az első azt mondatja veled: "Vajon okos vagyok?", a második "Biztosan nem.", a harmadik: "látod milyen buta vagy? Semmihez sem értesz!" És ez így megy körbe-körbe. Leegyszerűsített példája és magyarázata ez egy elég komplex jelenségnek. Mi a végeredmény? Egy instabil ember. Hullámzó kedélyállapot. És miért az érzelmek kapcsán hoztam fel? Mert abból táplálkoznak és arra hatnak. Ahogy az önhazugság is: "Nem is tetszik nekem az a srác." "Úgyse menne. Meg se kéne próbálnom." Ezért nem teszek semmit. És mikor a lehetőség elillan önmagamat hibáztatva fekszem az ágyon és a miérteket keresem. De minden egyes mélyhullámnak egy és ugyanaz a dolog az eredője: Nem voltam magammal őszinte. Ez igaz. Én próbálkozom. Igyekszem. És mégis elbukom újra meg újra. Évről évre. De tudjátok mit? Újrakezdem. Miért? Mert ez az egész hazugságspirál és a triplaön az oka annak, hogy nem bírok stabilan állni és boldogulni az életben. Én így látom a világot. Az embereket. Magamat. Ilyen, ha az én szememen át látjátok a világot. Zavaros, rejtélyes. De talán megfejthető. De csak is akkor, ha képes leszek egyszer őszintén tekinteni magamra és a világra.  

Befejezésképp még annyit hozzátennék, hogy nem egyszerű dolog az igazat mondani. Sem elfogadni azt. Röviden, tömören, egy híres filozófus tudná összefoglalni, miért is problémás ez a dolog: 
,,Senkit sem utálnak jobban, mint azt, aki igazat szól." Platón




Ez a holló sose marad nyugton? Nem bizony! Muszáj mindig mennie/szállnia valahová. Vajon mi lehetett legutóbbi célja?


Előzmény:
Mit kérjen az ember egy kerek születésnapjára? Lehetett volna akármilyen tárgy, például könyv vagy... bármi, amit a normális emberek kérni szoktak. Még nem bizonyítottan, de köztudottan én nem tartozom ezen csoportba. Így történhetett, hogy Experidance jegyek után áhítoztam. Hogy mi is ez? Egy híres magyar tánccsoport, akik a lélegzetelállító koreográfiát cseppnyi akrobatikával fűszerezi. Az ár borsos, de hát egyszer élünk!


Helyszín:
A RaM Colosseum ad otthon a társulatnak. Többször jártam már ebben a körszerű, képekkel és egyéb műalkotásokkal feldíszített épületben. Meg kell hagyni, van hangulata a helynek. És a székek is egész kényelmesek (értsd még egy plafonkoptató lába is elférhet, ha akad olyan a családban.)

Történet:
A Szenvedélyem, Velence előadásuk már a címében hordoz némi utalást a hangulatra. A helyszín az  Itáliai város, és annak zenével, tánccal és vágyakkal átitatott lakói. Felcsendültek régi klasszikusok és modern számok is egyaránt.

Vélemény:
Más volt, mint amire az ember a bemutatóvideó alapján számít. Bár a mozdulatok és a hátterek lenyűgöztek, az egészben mégis volt egy kevésbé kellemes vonulat. A modern részek megtörték az autentikus olasz zenés- és táncelemeket. Amivel nem lett volna gond, de egy elrappelt Otello eléggé meglepi az embert. Bár meg kell hagyni, egész jóra sikeredettek ott is a mozdulatok.
Összességében az élmény nem volt álvatapsolós, de nem bántam meg, hogy erre mentünk el. Talán csak egy kicsit. A Gyöngyhajú lány balladája mögött jócskán elmarad, de a Cinderellára bőven ráfejel.

Ajánlás:
Viszonylag sovány az a réteg, aki oda van a csak zenés-táncos előadásokért. Azokért, amiben nincs se szöveg, se éneklés. Ezzel szemben bárki élvezhet egy Experidance darabot, hisz bőséges a repertoárjuk, így mindenki talál magának megfelelőt. Az jegyárak miatt nem egy havi program, de aki rá kapott az ízére és megteheti, évente látogasson el a RaMba. 


Nem egy mai darab, nem is hosszú. De annál mélyebbre tud rántani. Felkészültél?





Véreső

Az eső szép lassan érkezik. Először egy-egy csepp apró koppanását hallani. Utána egyre több ütődik neki az útnak, párkánynak, embereknek. Végül összemosódnak egyetlen egybefüggő szimfóniává. Az eső ilyenkor zene. 
De mi van, ha nem víz az, ami csepeg, hanem vér? Ha a leérkező cseppeket nemcsak hallod, hanem érzed is? Ha minden egyes koppanástól egyre gyengébb és gyengébb vagy? Akkor az „eső” nem zene, hanem lárma és fájdalom. A füledben dobol elfolyó életed hangja. És te cseppről cseppre fogysz. 
Figyeled, ahogy felvágott ereidből a vér végigfolyik a csuklódon, és az ujjbegyeidtől búcsút intve megkezdik útjukat a padlóra, hogy karmazsin tócsává egyesüljenek. Kopp. Kopp. Kopp.
A koppanásokat aláfestésként halk dobbanások kísérik, amik egyre lassabbak és lassabbak lesznek. Míg végül az eső magára marad, és nem hallod többé a dobogást. Ahogy már semmi mást sem. 


2016.07.17.



A Könyvfesztivál újabb szerzeménye akadt a kezem közé. Felkészültél, hogy bepillantást nyerj a mélybe? Górcső alatt Victor LaValle Fekete Tom balladája című alkotása.  


Első benyomás:

Hiába mondják, hogy ne (csak) cím vagy borító alapján válasszunk könyvet. Néha elég egyetlen pillantás, és e kettő ötvözete szinte már a kezünkbe csempészi az adott regényt. A könyv esetében is a  betűk ”töltöttsége” és a fekete-vörös színvilág mind azt sugallja: „komor, borzongató történet lapul bennem”. Az utcán tekergőző árnyak pedig tovább fokozzák a hatást. 
Ha valakit nem győz meg a vizuális bravúr és a fülszöveg, nyugodtan legeltetheti a szemét a borító közepén. Ott ugyanis három sorban hevernek a díjak és a jelölések. 
A kegyelemdöfést pedig az utolsó sor adja a hátoldalon: „Az AMC csatorna már dolgozik a kötetből készült, lebilincselő tévésorozaton.”
Mindezeket összevetve a könyvről szinte ordít a minőségi és extatikus kaland. De vajon a belső be tudja tartani a külcsín ígéreteit?


Lovecraft horror:
Nem ez az első alkalom, hogy találkozom ezzel a kifejezéssel és szégyen szemre csak most vettem rá magam, hogy utánanézzek, pontosan mit is takar. (Veres Attila: Odakint sötétebb című alkotása kapcsán is felmerült ez a név.)
Howard Phillips Lovecraft a XX. század fordulóján élő amerikai író, költő volt. Bár merített Edgar Allan Poe alkotásainak hangulatából, mégsem mondhatjuk, hogy másolta. Sikerült egyedi hangot találnia, sajátos mitikus világokba helyezett ismeretlentől való borzongás képében. Az olvasót végig bizonytalanságban tartja, ezzel is tovább fűszerezve történeteit. 
Akadnak még páran, akik eme úttörő nyomába léptek, tovább csűrve csavar a történetek ízét.

A könyv bemutatása:
Victor LaValle büszkélkedhet pár regénnyel és novellával. Magyarországon viszont ez az első alkotása, így talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a nevét se hallottam ez idáig. Számos híres külföldi kritikus emeli piedesztálra, így lehetséges, hogy a hazai piacon is hódítani fog. 
A karcsú, 126 oldalas úriember tömör történettel kecsegtet. Belecsöppenünk a XIX. század eleji New York városába, ahol a rasszizmus és a diszkrimináció olyan mindennapos volt, mint a fák rügyezése tavasszal. Egy ilyen megkülönböztető időszakban kell valahogy boldogulni a sötétbőrű főszereplőnknek, Charles Thomas Testernek. Hogy hogy sikerül úsznia vagy épp elmerülni világ mocskában, az a könyvből kiderül.

Vélemény:
Elég nagy elvárásokkal fogtam neki a könyvnek. Valami nagyra, kirobbanóra, lehengerlőre számítottam. Letehetetlen történetre, magával ragadó mágiára. És amit kaptam, nos… más volt.
A fülszöveg alapján egy kérlelhetetlen csalóra, esetleg egy kemény gazfickóra számítottam. Már az első pár oldalon világossá vált számomra, hogy a mi kis feketerigónk alapjába véve rendes ember. A svindliket is csak a muszáj-faktor szüli. Gondoltam sebaj, jó ez így is, olvassunk csak tovább. A könyv bő felénél tartottam már, amikor még mindig dobálták be az információkat és még választ nem nagyon kaptam egyikre sem. Kezdtem aggódni, hisz egy ilyen gizda oldalszám nem kecsegtetett bő kifejtéssel. (Vagy akármilyennel.) Én azért töretlenül haladtam tovább, egyik furcsaság történt a másik után és egyre elveszettebbnek és tanácstalanabbnak éreztem magam. Végig valamilyen nagy csavarra vártam, és bár érkezett valami hasonló, nem épp úgy, ahogy számítottam rá (ezért csavar mondjuk).
Néhány helyen találtam zavaró szóismétlést, amit nem tudtam hangulatfokozásnak betudni. Miért? Mert inkább zavarónak tűnt számomra, mint segítő elemnek. Logikai bakik ”észrevétele” pedig szerintem csak az én szőrszálhasogatásomnak köszönhető.
Természetesen nem azt mondom, hogy élvezhetetlen vagy épp unalmas lett volna a történet. És azt se várom el, hogy mindent a számba rágjon. Pusztán egy kicsit több információra és kifejtésre áhítoztam. Úgy tűnik, a megmagyarázhatatlanság és a kérdéshalmaz jellemző lehet a Lovecraft-i stílusra. Az Odakint sötétebb elolvasása után sem éreztem azt, hogy mindent értettem volna. 
Minden eddig felsorolt negatívuma ellenére se bántam meg, hogy kézbe vettem. Bár nem nyújtott akkora élvezetet nekem, azért érdekes volt. Jó tudni, hogy „ilyen is van”. Valószínű, hogy még nem értem meg az ilyesfajta alkotásokra. Nem jókor, jó korszakomban olvastam el, vagy épp túlságosan eltérő elvárásokkal vágtam neki. Majd valamikor, pár év múlva újra előveszem, és meglátjuk mennyit változott a könyv velem együtt. Hisz, minden alkotás két emberen múlik: az írón és a befogadón. 

Kiknek ajánlom:
Véresebb jelenetei és a faji megkülönböztetés miatt nem ajánlanám gyenge idegzetűeknek és lágy lelkűeknek. A misztikum és a horror kedvelői már indulhatnak is a könyvtárba/könyvesboltba, de a realitásra szavazók nyugodtan maradjanak otthon. egyébként, ha elmúltál 16 éves és érzel némi késztetést arra, hogy kézbe vedd, ne habozz!

Kedvenc részlet:
„A nő nem találta viccesnek a megjegyzést. Csak szipogott egyet. Aztán benyúlt a gitártokba, és kikapta belőle a könyvet. Olyan gyorsan mozgott, hogy a kötetet szinte nem is érte napfény, ahogy berántotta a ház sötétségébe, mégis vékony füstcsíkot húzott maga után. Még a nappali világossággal való pillanatnyi találkozás is lángra lobbantotta. A nő rácsapott a fedelére, hogy eloltotta a szikrát.”



Mindenki fél valamitől. Bár nem mindig tudja megnevezni, mitől. Van, amikor leküzdhető, van, amikor pánikszerű. Egy kisebb utazást teszünk ebbe a birodalomba.
 

Fogalom:
Mind tudjuk mit jelent a fóbia. Legalábbis azt hisszük. Maga a szó az ókori görög-római világból ered. A háború istenének és a szerelem istennőjének két gyermeke született. Phobosz és Deimosz. Magyarul Félelem és Rettegés. Ők kísérték el apjukat a harcokba.
Azokat az embereket nevezzük fóbiásnak, akik valamitől félnek. Nagyon. Ez nem az egyszerű ”megijedtem mert a csésze majdnem lezuhant az asztalról” dolog. Ez erősebb, mélyebb esetenként betegesebb és logikátlanabb iszony.

Ismertebb Fóbiák:
Arachnofóbia: a drágalátos nyolclábúaktól való félelem. Mert biztos, hogy a maximális 3 centijével mind az életünkre tör. (bár én se szeretem őket. Brrrr..)
Akrofóbia: Nem azt jelenti, hogy a Lehel téren kapunk instant pánikgörcsöt. Ez a magaslattól való félelem, röviden tériszony. Bár, ha jobban belegondolunk, a lezuhanás itt a kulcs, nem a magasság. (Két kézzel jelentkezem, mint szenvedő alany.)
Aquafóbia: a víztől való irtózás. Ezeket általában valami gyerekkori trauma szokta okozni. Azért a zuhanyzás szerencsére nem ősellenség náluk sem. Bár az biztos, hogy nem lehet kellemes.
Demofóbia: Mindenki szereti a személyes terét. Van, akit zavar, ha mások belemásznak az aurájába. Van, aki ettől ideges lesz és rosszulléttől, szédüléstől szenved. (Lányom, ezért nem jön apád velünk a vigalomba.)
Glosszofóbia: Gyengébb változata a lámpaláz, ami akár még javíthat is a teljesítményünkön. Nem úgy, mint ez. Ez megbénít és megnémít. Nem közülük kerülnek ki a szónokok, az már biztos.


Különös és/vagy érthetetlen fóbiák:
Félni bármitől lehet. Ha körbe nézel a szobában vagy az utcán, szinte minden pillanatban olyat láttok, amitől valaki félhet. Nem hiszitek?
Genufóbia: A delikvens tagjai kocsonyává válnak, ha megpillantják a… térded. A pici lábsütik belőlük émelygést vált ki.
Tonaluggapondrafóbia: A lényeg a következő. Ha minden igaz, (bár ebben kissé kételkedem), akkor az ő félelmük tárgya egy irdatlan nehéz poggyász. Ami a fejükre esik. Amint kinyitják az ajtót.
Fobofóbia: Egy igazi paradoxon. Félelem attól, hogy fóbiánk legyen. Ha van, akkor már kettő van. (Párosan szép az élet.) Ha nincs, meg rettegünk attól, hogy ilyen legyen.
Eufóbia: Nem véletlenül cseng össze az eufóriával. Szegény emberek, akik ettől szenvednek félnek attól, hogy jó hírt kapnak. Örök pesszimizmus felsőfokon?
Bibliofóbia: Az ilyen emberektől mentsen az ég. Ugyanis ők félnek a könyvektől. Lehet az éles szélüktől, a sok tudástól, vagy attól, hogy egy vastagabb kötettel fejbe kólintják őket? 

Továbbá mindenféle fóbia létezik bizonyos számoktól, illetve korú vagy nemű emberektől. Meg persze a testrészektől. Vagy tevékenységektől, mint az alvás. Vagy ételektől.

Ha érdekelt a röpke bejegyzés, írjátok meg nekem, hogy Ti mitől féltek!

Mit tesz az ember, ha a program, amire menne, elmarad, de van pár ismerőse és szép napos ideje? Elmegy egy Face to face programra!Hogy mit is tudtam meg pontosan? Figyeljetek csak!





Face to face:
Március 24.-e volt. A tavasz kezdetével mi is, szorgos kis könyvmolyok, felkerekedtünk. Az esemény az otthonos Bed Bar Budapestben került megrendezésre. A Fumax által szervezett programon, Holló-Vaskó Péter faggatta Benes Attilát a könyvek születésének folyamatáról. Ha ti is vakargatjátok a fejeteket, hogy mégis ki ez az ember, akkor kezet foghatunk. Én se tudtam először, de utána minden szépen kiderült. (Most kérdezhetnétek, akkor miért mentem. Nos… társaság, könyvek, italok. Tudjátok, hogy van ez.) 

Benes Attila:
Pár szóban bemutatnám az úriembert, hogy mindenki betömhesse a tátongó űrt tudata egén, akinek szüksége van rá. A fentebb említett kiadó műszaki szerkesztője. Számtalan képregény került ki a kezei közül az évek folyamán. A Garfield és a Batman elsősorban. De érdemes megemlíteni a Fumax első kiadványát, a Sin Cityt is. Fordít, szerkeszt, és mindent csinál, ami ahhoz kell, hogy egy képregény vagy könyv a polcunkra kerülhessen. Köszönet neki!

Képregények:
Mielőtt rátérnénk a regények nagyvadára, nagyvonalakban nézzük át, milyen utat jár meg egy ilyen rajz és szöveghalmazból álló történet. A legtöbb képregény a tengeren túlról, Amerikából érkezik egy digit file formájában. (Persze ezt megbeszélések és egyéb nyalánkságok előzik meg.) Ezután a szöveget le kell fordítani, majd meg kell szerkeszteni. Nem lóghat ki és nem lötyöghet a beszédbuborékban, de a tartalma nem árt, ha egyezik. A beírással kerül ismét a helyére. Ahogy Benes úr is mondta „Kép és szöveg együtt él.”
Kellemes és egyszerű dolognak tűnik, de minden leleményességre szükségük van. Sokan tudják, hogy azért nem csak a szövegdobozban található lényeges információ. Ott vannak még a „huss”-ok a „hjááá”-k és egyéb kiáltások, mindenféle különleges karakterekkel. Viszont ezeket nem dobják csak oda az egésszel együtt. Van mikor ilyesmiket meg kell venni. És bizony sokszor saját pénzből finanszírozzák ezt. De ha mindez megvan, irány a nyomda!

Könyvek:
A regények kéziratból való átültetése is sok pepecseléssel jár. Itt is olyan varázsszavak kerültek elő, mint fordítás, korrektúra, tördelés és szerkesztés. Mindegyik a szöveg végleges formába öntéséhez szükséges. A korrektor arra figyel, hogy ne legyen a szövegben semmi hiba. A tördelő a kívánt méretűre és felépítésűre farigcsálja a történetet. Az se mindegy, hogy a végeredmény „kevesebb legyen vagy több”. Készül úgynevezett mesteroldal is, ami különféle információkat tartalmaz a könyvvel kapcsolatban (fejléc, címnegyed, stb.).  A végeredménynek pedig 8-cal oszthatónak kell lennie (no nem azért, hogy a lapokat ”felkockázzuk”.) Ez a nyomtatás végett fontos, hisz töredéklapokat nem tudnak használni. Ha valamennyivel kevesebb, akkor a maradék helyre biggyesztik a reklámokat. A kiadóról, az író más könyvéről és hasonlók. Legrosszabb esetben üresen hagyják. Ha minden megvan, akkor egy ú.n. nyomdai pdf-et kapunk. 

Borító:
Érdemes külön megemlíteni, hisz a lenyűgöző képi világ ma reneszánszát éli. (Persze nem érhet fel a kódexek kézzel festet iniciáléihoz és rajzaihoz, de nagyon igyekszik.) Most nem csak arról van szó, hogy hogy néz ki. Mitől lesz tapintható? Hisz van például a dombornyomás, ami a kép egyes részeit és/vagy az írót, címet emeli ki. Van UV fólia, ami a fényes felületet adja. A flokkozás pedig a ”simiborítót” eredményezi.
Tudja-e valaki, hogy mi az írók rémálma? És miért lehetséges, hogy akár negyven imprimatúra (próbanyomás) szükséges? A bő választ Halasi Miklós tollkoptatónak köszönhetem, aki felvilágosított az RGB/CMYK problémáról. Röviden annyi, hogy a számítógép és a nyomda két külön színkeverési módot használ. Az RGB jelentése Red-Green-Blue, azaz ez előbbi masina vörösből, zöldből és képből állítja össze a képeket. De észre vehettük, hogy nem mindig ”reális” képet ad. Azért, mert a színek torzulnak, élénkebbek lesznek. A nyomdák ezzel szemben tintát használnak. A másik rövidítés a Cián, Magenta, Yellow, Key (enciánkék, bíbor, sárga, fekete). Ez az összetételi és keverésmódbeli különbség okozza, hogy ha a telefonokon valami vöröses, akkor az papíron inkább bordó. 

Összegzés:
Nagyon jól éreztem magam, és sok mindent tanultam. A hangulat nagyszerű volt, a két ”reflektorba állított” jól bírta a strapát és a program végeztével szinte mindenki maradt még beszélgetni. Sokára jutottunk mi is haza, (mi – értsd: Emilly Palton, Halasi Miklós, L. J. Wesley, Robin O'Wrightly és jómagam.) 


Remélem legközelebb közületek is jön valaki.  Az esemény teljes videóját itt tudjátok megnézni. 

Köszöntlek éjféli Vándor!


A gondolataim sötét birodalmába tévedtél. De ne csüggedj, elveszni nem fogsz! Amíg szeretsz alkotni és olvasni, nagy baj nem lehet.
Jöjj közelebb, hadd meséljek szép és csúf dolgokról. Dalolok neked búról, regélek számtalan tintaszagú könyvről, bevezetlek fantáziám bugyraiba és megismertetlek pár érdekes emberrel.
Ha felkészültél, csak ragadj teát, rumot vagy kávét és helyezd magad kényelembe.

Blogadatok

Nyitás dátuma: 2018.03.02.
Blog témája: irodalom, kultúra, személyes, mindenféle
Bejegyzés gyakoriság: heti 1-2
Blogger: Hollótoll
Elérhetőség: hollotoll.18@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/Hollotoll2.0/


Visszatérő Vándorok

Kövess emailben

Eltévedtél?

Vándorszám