Sokszor, mikor valamit megszerzünk, elérünk, felmerül a kérdés: vajon tényleg megérte? Megérte minden, amit fel kellett élre áldozni? Az, hogy valamire vágyunk, nem mindig jelenti azt, hogy meg is kell kapjuk. Van, hogy jobban jártunk volna, ha minden a régiben maradt volna.
A kapzsiság ára
Árnyak közt bolyongva halad a büszke nép.
Előre kettőt, hátra egyet lép.
Lassú menet, vonszolt roncs testek.
Tán elérik a célt, talán elesnek.
Csúszva csosszan száz meg ezer láb,
Útjukban erdők, mezők, tók és halott láp.
Felégett múlt, reménybe fúlt jövő,
Most már csak vad, régen üldöző.
Szilánkos álomkép a távoli város,
Melynek szépsége csodával határos.
Az út hosszú, s hull az áldozat,
Ősrégi tett, jelen kárhozat.
Ellopott ékkő átokkal volt sújtva,
Mely a kapzsi népet magához vonzza.
Tűz ült a kőben, szenvedés és vér,
Mitől a bomló sors mindenkit elér.
A cél délibáb, csalás, káprázat.
Már csak por fújja át az üres csontvázat.
2016. szeptembere
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése