Éjben fürdő szavak

Egyedül vagyunk mind a téli éjszakában, csak az alkotás világít odafönn magában

Bár a fantasy a kedvenc témám, nem átallottam az elmúlt időben memoárt, sci-fit és thrillert is olvasni. Ez utóbbit folytatnám és egészíteném ki a ”paranormális” jelzővel. Hogy miért? Ha elolvassátok Mason Murray Visszatérő végzet című regényét, megtudhatjátok. 



Első benyomás:
A fekete háttértől az ember mindig úgy érzi, komor-komoly történettel van dolga. Erre a hangulatra tesz rá három lapáttal a könyv középpontjában elhelyezkedő Kaszás és a vérpettyes szegély. A cím pedig biztosít róla: itt bizony fejek fognak a porba (betonra, padlóra vagy ami tetszik) hullani.
A könyv már megélt egy fehér alapú borítós újra nyomást is. Azonban nálam a régebbi, sötétebb a nyerő. Ti hogy vagytok ezzel?


A könyv bemutatása:
A regény több mint háromszáz oldalas és a "letehetetlen" kategóriába tartozik. Maga a történet előre haladó, de néha-néha visszakacsintunk a múltba, hogy újabb dolgokat illesszünk be az egyre érdekesebb kirakósba. Vagy épp elbizonytalanodunk, hogy ez most hogy is van. Az elején kapunk egy különös főszereplőt, egy megfejthetetlen gyilkosságot és egy elszánt nyomozót, akik a mű alatt próbálnak rájönni az igazságra, bármennyire is el kell esetleg rugaszkodniuk a realitás talajától. És mi csak pár lépéssel tudunk előttük járni.

Vélemény:
A pozitívumokkal kezdem, hisz azokból akad bőven. A múlt lassú kibontása, a könyv felépítése, a szereplők kidolgozása mind-mind hozzátesz a letehetetlenséghez. Voltak olyan részek, amikor kicsit becsuktam a könyvet, hogy végig gondoljam, voltaképpen most mi is történt. Folyamatosan kétségeim voltak, hogy a nagyszerű kalandot egy boldog végkifejlet, egy keserédes befejezés vagy egy szomorú fejezet zárja majd le. Hogy melyik volt ezek közül, azt csak azután tudjátok meg, hogy elolvastátok a könyvet. 
A hátrányait a könyvnek már jóval nehezebb összekaparni. Általában annyira belemerülök a történetekbe, hogy sokszor a kisebb hibákat nem is veszem észre. Itt nem tapasztaltam se íráshibát, se logikait. A negatívumok kifejezésére Szabó Ajándék szavaival élnék: „Egy könyv sem hibátlan, de a jó könyv tudja, hogy terelje el a figyelmet róluk.” Tehát lehet, hogy van benne nem odavaló dolog, de az én figyelmet elkerülte. 


Kiknek ajánlom:
Talán gyerekeken kívül minden korosztály kezében tökéletes helyen van. Akik oda vannak a megmagyarázhatatlanért, a realitáson túliért, az izgalmakért és persze a gondolkodtatásért, nyugodtan vessék rá magukat. Vigyázat! Addiktív hatású, éjszakai alvásmegvonást és kattogó agyfogaskerekeket eredményez.


Kedvenc részlet:
,,Ki nem hagynánk! - jelentette ki gyorsan Donelly. - Minden apró információra szükségünk vagy egy olyan ügyben, ahol az első számú gyanúsított egy szellem, a koronatanú pedig egy múlt nélküli csodagyerek..."




Az író másik két könyvének értékelését, a Mason Murray Meghökkentő meséit  és a Lélekcsapdát szintén megtaláljátok a blogon. 


Minden a nagy körforgás része. Minden láncszem elfogadja, hogy egy nagyobb cél érdekében él és hal. Az egyensúlyért. De melyik töredéke az a világnak, ami mindent felrúg, mindent elpusztít és nem vesz figyelembe semmit, csak magát? Vagy már azt se...






Született pusztító

Minden mi repül, érzi a bajt,
A szél holt lélegzetet sóhajt,
Hervadás virít e tájon,
Minden mi él, elhullik fájón.
Pusztulás születik lábam nyomán,
Bomlik minden: fű, fa, páfrány.
Dögkeselyű hull az égből,
Minden tenger cseppje vérből.
Halál úszik fel a vízen
Minden mi él, egyet izen:
Menekülj!
A most nem más, mint ami volt,
Semmi se lesz, minden csak holt,
Csont, hamu, oszlás, féreg,
Ez csöpög belőlem: méreg. 
Mert vagyok, mi vagyok.
Nevezzen néven, ki mer!
Bátor, így szólíts engem:
Ember.

Az álmok mindig is részei voltak az életünknek. Mindig megpróbáltuk őket értelmezni, szavakba, képekbe, formába önteni. Vagy egyszerűen csak megfogni. A könyvek is sokszor törekednek erre. A Könyvfesztiválon szereztem be Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazásai című regényét, ami elkalauzol bennünket egy kalandokkal teli világba. Ha érdekel, tarts velem.   




Első benyomás:
A szemünkkel érzékeljük a külvilág 90%-át. Nos ez a szem nálam szinte rátapadt a borítóra. Gyönyörűen kivitelezett, a regény hangulatához és történetéhez tökéletesen passzoló grafika. (Bizonyos Victo Ngai készítette.)

A könyv bemutatása:
A Fumaxos kicsike a potom 150 oldalával nem tartozik a vaskos könyvek közé. Különlegessége, egyebek mellett, maga a főszereplő. Nem holmi tizenéves csitri, vagy épp aranykorú úriember. Vellitt Boe bizony idősödő tanárnő. A regény végig vezet bennünket múltjának szerelmein és utazásain. Mindezt a jelenre reflektálva. Küldetése során bejárja a valós alapokra épített képzelet birodalmát. Ki ne akarna vele kalandozni?  


Vélemény:
Meg kell hagyni a Fekete Tom balladájához képest teljesen más hangulatot hozott. Pedig mindkettő ”Lovecraft”. Stílusa is inkább útikönyv, mint sem horror.
Annyit elárulhatok, ezesetben teljesen jogosnak érzem a Word Fantasy díjat. A tájak változatosak és szépek, az utazás hol izgalmas, hol merengő. Nem ártott volna, ha egy térképet is nyomtatnak a könyvbe, hisz a hozzánk vágott ismeretlen helységnevek jócskán megkavarják az embert.
A főhős szimpatikus személy, hatalmas jellemfejlődésre nem lehet viszont számítani tőle. A mellékszereplők főként a letűnt fiatalságának darabjai, így igazából egy egyszereplős regényre hajaz. Vellitt döntései és cselekedetei néha meglepik az embert. De hát nem lehet mindig egyetérteni egy karakterrel.
Összességében egy kellemes kis regény. Durvább részei ellenére nyugodt hangulatot képes teremteni. Csodaszép világába pedig én is szívesen ellátogatnék, de csak átutazás szintjén. Hogy miért? A könyvből kiderül!

Kiknek ajánlom:
A gyerekeken kívül minden korosztálynak bátran a kezébe nyomnám. Lehet, hogy az érettebb korú olvasó közelebb érzi magához a történetet, de a fiatalság sem fog csalódni, ha felüti. Nem mondanám, hogy kifejezett nőregény lenne. Nem kell hozzá nagy bátorság, de néhány részlet véresebb, így ennek tudatában vágjon neki mindenki.

Kedvenc részlet:
„Mindez nem változtatott azon, hogy az út nehéz volt és kockázatos. Perinth hegyei mindig veszélyesnek számítottak, különösen nyáron, még azok számára is, akiket nem üldöztek az istenek. Az octaveri éjszakák meglehetősen hidegek, és reggel a talpa fekete sziluetteket hagyott a sziklán, ahogy léptei megolvasztották a deret.”

Írtam már a hazugságokról és a szavak erejéről is. A mostani eszmefuttatásomat tekinthetjük e kettő fodrozódásának, következményének, függelékének. Miért? Hamarosan megtudjátok.  



Mindennek van előzménye és mindennek van következménye. Még akkor is, ha nem vesszük figyelembe. Az előbbit sokszor nehéz felkutatni, megtalálni, megérteni. A sok miértet és hogyant. Az pedig az egyik legfájdalmasabb, amikor olyan hiábavaló kérdést teszünk fel, mint a "mi lett volna, ha...?" Az okozat az, amire azért lehet némi rálátásunk. Ha bedobunk egy követ a folyóba, elsüllyed. Ha leverünk egy poharat az asztalról, eltörik. Ha túl sokat radírozunk egy lapot, akkor maszatos lesz, végül kiszakad. Ezek egyszerű következményei általános dolgoknak. De ha valami összetettebb dolgot veszünk szemügyre, mint például az embert, akkor ezek a hatások sokkal, de sokkal kiszámíthatatlanabbak lehetnek. Vagy mégse.  

Beszéltem már a szavakról, azok hatalmáról, így ezt nem igazán részletezném. Inkább két példával hozakodnék fel, hogy rávezesselek titeket, miről is szólni ez a bejegyzés (ha végre rátérek a lényegre, és nem kerülgetem a gyehennás puliszkát). 

A sün egy kifejezetten aranyos élőlény. Kicsi, tündéri szeme és orra van. Egyszóval egy szeretnivaló kreatúra. De ha megijed, összegömbölyödik és szúrni fog. Mi csinál még ilyet? 

Az emberek régen előszeretettel tartottak bálokat, estélyeket. Ha csak Velencére gondolunk, rögtön felvillan előttünk egy ilyen mulatság képe. Mindenki elegáns, habos babos ruhákban pördül-fordul. És ott a kihagyhatatlan kellék. Az állarc.  

Értitek? Nem értitek. Nem is elvárható. E két dolog között van hasonlóság. (És most nem arra gondolok, hogy sikeresen legépeltem a cím két szavát, csak kiegészítve.) Mindkét mozzanat, amit megragadtam, szolgál varamire. Mindkettő véd. Elrejt. Na de mi elől kell és kinek a védelem? 

Az embernek a többi ember miatt. Mint ahogy a kutya is megvadul, ha verik, úgy az ember is harapós lesz, ha sokat bántják. "Sün" szoktam rá mondani. "Szúr". Van olyan ismerősöm, aki ilyen sün. Mindenkinek van ilyen személy a környezetében, csak maximum nem vesz róla tudomást.  

Nos, milyenek is a Sünök? Olyan valakik, akiket bántottak. Az emberek, a család, a világ. Akármi. Most persze mondhatnánk, hogy "de hát mindenkinek vannak bajai. Miért lenne ő más?" És tényleg? Miért? Mindenkinek vannak mélyhullámai és magaspartjai. De ha nagyon elhatalmasodik a mélység, akkor az gyökerestül ki tudja csavarni az embert. A gyermeki naivitás, nyíltság sokáig meg tud maradni, ha hagyják (jelentem, nálam még mindig tart.) De ha az embert sokáig böködik szavakkal, tettekkel, helyzetekkel, akkor az a személy szúrni fog. "Ti tettetek azzá, ami vagyok!" És milyen igaz. Ha hozzászólsz, elküld anyádba. Ha ránézel, olyan pillantást mereszt rád, hogy a hideg futkos a hátadon tőle. Ha megérinted mérges lesz. Stb., stb. A "süneffektus" miatt lesz rengeteg ember goromba vagy bunkó. Esetleg végletekig zárkózott. Vagy épp minden pillanatban megjátssza magát. Hisz addig bántották őket, amíg úgy nem döntöttek, hogy senkit nem engednek közel magukhoz. Nem éri meg. Pedig lehet, hogy belül sírnak. Lehet, hogy belül kedvesek. Lehet, hogy belül szépek. Nehéz dolga van annak, aki egy sünt akar megszelídíteni. Kitartás kell hozzá, türelem. De van, mikor kincsre lel az ember.  

No és mi van a maszkokkal? Őszintén? Mindenki azt hord. Más arcot mutatunk különböző helyzetekben és környezetben. Ez persze érthető egyrészt. Másrészt fajulhat az egész addig, hogy nem tudjuk, hol végződik a maszk, és hol kezdődünk mi. Mert mindig mosolygunk. Mert mindig vidámnak tettetjük magunkat. Elhitetjük a környezetünkkel, hogy minden rendben, miközben a felszín alatt sírunk. És mi készséggel elhisszük más hamis képét, mert el akarjuk, mert úgy könnyebb. Bele se gondolunk sokszor, mi rejtőzhet egy (ál)mosoly mögött.  



Gimnáziumban volt egy nagyon jó barátom. Nevezzük 'A'-nak. Nem tudom már, hogy és miként fonódott ilyen szorossá a kapcsolatunk. Félreértés ne essék, csak barátok voltunk. Amíg az ember távolról szemlélte, addig nem is igazán akaródzott közelebb mennie hozzá. Szótlan volt, mogorva és elutasító sokszor. Nem is szeretett új embereket megismerni. De minél jobb barátok lettünk, annál jobban megnyílt. Egy nagyon jó humorú, kedves és okos srácot tisztelhettem benne. Bár szerette az embereket megbotránkoztatni. A viselkedésével és a gondolataival. Mindig volt nála bicska. Nem is egy. Három. Ez igazából már a védekezés olyan foka volt, ami nem enyhe belső bajra utalt. Voltak beszélgetgetéseink, amelyek után jócskán el kellett gondolkodnom, és helyre kellett tennem magamban dolgokat. De sok mindenben igaza volt. Még a közeli barátai előtt is sokszor a kikezdhetetlen keménység állarcát mutatta. Hogy honnan lehetett tudni? Ha ivott. Olyankor felsejlett az a törékeny ember, aki valójában volt. Akit mindig rejtegetett. Viszont nem csak törékeny volt, törött is. Olyan mértékben, amin el se mertem soha gondolkodni. Ez a mélység egyszer felbukott. Igen, igen, az alkohol. De akkor, azon az estén féltem. Osztálykiránduláson voltunk, és én maradtam fenn a szobában vele, mert kezdett agyára menni a pia. Nézzétek, én nem mondhatom el a teljes történetet. 'A' sem emlékszik rá. Nem is baj. A lényeg, hogy féltem. Vagyis féltettem őt, saját magától. Minden, amit mondott, fájt. Fájt, mert tudtam, hogy tudnom kellett volna róla. Szegény ember belülről hasadt szét a kín alatt az idők folyamán. Soha ne akarjatok embert úgy látni. Főleg ne olyat, akit szerettek. És főleg ne akarjátok, hogy az a második emeleti ablakból kelljen visszarángatnotok, nehogy kiugorjon.  

Lassan 6-7 éve ismerem 'K'-t. Ő a másik példája a "durva" esetnek. Elég sok lelki baja van, ami a pszichológiai problémák tárházának zömét tartalmazza. Lehetne szép élete? Talán. Nem tudom. Annyi hibát követett el, hol emiatt, hol azért, hogy már ő se tudja. Annyiszor bántották és bántotta magát is, mindennel, amivel lehetséges. Partra vetett hal. Vergődik az életben, de hordja a maszkot és azt mutatja mindenki felé, felém is, mikor találkozunk, hogy vidám. Pedig nem igazán az. Inkább éhes. A szeretetre, amit vagy nem kapott, vagy nem eleget. Nem tudom kik a hibásak az életében. De azt tudom, hogy én is köztük vagyok. Nem tudom, hogy mit lehetne vele kezdeni. Bevallom, túlléptem azon a ponton már, hogy jobban belefollyak az életébe és segíteni akarjak. Volt, amikor túl közel léptem. És megégtem.  
Mai napig barátok vagyunk persze.  Beszélgetünk, néha találkozunk. És én sokszor készséggel elhiszem a maszkját. De tudom, hogy nem az igazi arcát mutatja. És ha leveszi, azért akkor is próbálok ott lenni, hogy segítsek felszárítani a könnyeit. De sajnos van, akin nem lehet egyedül segíteni.   

Két emberről beszéltem. Két olyanról, akikbe mélyen beleivódott ez a maszkabál. Nem mindenki ilyen "durva eset". De ők ékes példái annak hova tud fajulni. Mi, "átlagemberek" is sünök vagyunk, maszkkal a képünk helyett. Gondoljon mindenki bele, hogy ő maga mennyire szúr és mennyire másít az ábrázatán. Nem kell sokáig, pusztán egy kurta percig. És most gondoljon bele, hogy más is ilyen. És sokszor lehetne ellene tenni, hogy az emberek töröttek és szúrósak legyenek. Bevallom, sokszor én se próbálok semmit tenni. És sokszor nem figyelek arra, kit mennyire bántok (meg). Bevallom, valószínű, hogy valakit én löktem lejjebb. Nem tudom. Nem láttam és nem látom be a tetteim következményét. Az utóhatást. De meg kell próbálni felnyitni mások kagylóhéját, és meg kell tanulnunk valahogy visszatérni egy gyermekibb nyitottságba. Persze tudom, veszélyes. És nem is mindig mindent kell erőltetni. Csupán annyit mondok, hogy figyeljünk. Próbáljunk úgy élni, hogy észrevesszük egymást és a lehető legkevesebb sérülést okozzuk másoknak és magunknak is. 

Menni fog? 

Nem tudom. De egy próbát megér.   

Az évben két nagy könyves esemény van, amin a megrögzött olvasók és fáradhatatlan tollkoptatók minduntalan részt akarnak venni. Áprilisban a Könyvfesztivál, aminek már évek óta a Millenáris Park ad helyet. A másik a Könyvhét, ami több, mint háromnegyed évszázada színesíti a nyári kaotikát. Most ez utóbbit céloztam be június elején.  




Bár már hetedikén, csütörtökön elkezdődött a Könyvhét, én csak pénteken értem rá felmenni a fővárosba.  (Munka, vidék, miegymás.) A Nyugatinál összefutottam Tanley Milettel és Emilly Paltonnal. Több órás beszélgetés után Emilly, a Vörösmarty tér közelségére hivatkozva, elrángatott a helyszínre. Két órát el is töltöttünk ott az Imádom a könyveket! standjánál. Bár csak az ottani ismerősökkel váltottunk néhány szót. Többek között Léda D'Rasival és M Brnyai Annie-val. A nagy körbenézést későbbre tartogattuk. Mivel az egész hétvégét Emillynél töltöttem, ezért kissé kifáradva, de töretlen lelkesedéssel el is indultunk a Paltonlakig.   

A szombat nem épp a tervek szerint haladt. A napirend teljesen felborul, de olyan 2 órára végül is képesek voltunk elhagyni az otthon ventilátoros melegét. Aznap már négy teljes órát ellébecoltunk a kedves írófajzatok körében. Már bemerészkedtem a dolgok sűrűjébe, segítségül hívva egy közeli moly barátomat, Carlow Cleavelandet. A tervezett könyvek felét aznap sikeresen beszereztem. És amint tudtam, dedikáltam is Léda D'Rasi írónővel legújabb könyvét, A Dögöt. Bár azt nem magamnak vettem meg. Szintén ajándékba szántam Veres Attila Éjféli iskolák című művét, ami ugyancsak kapott egy szignót a tisztelt íróúrtól. Nagy szívfájdalmam viszont, hogy figyelmetlenségemből adódóan újfent lemaradtam Böszörményi Gyuláról, akinek a teljes Ambrózy báró sorozata most már a polcomat díszíti.  

Egy gyors ebédet is megejtettünk a *reklám helye*-ben. Robin O'Wrigthly, B. Laura, Cleaveland, Emilly és jómagam. A kompániánkhoz még csatlakozott Tomcsik Nóra és L. J. Weasley is.  

Este pedig Emillyvel és és Carlowwal megnéztük a Átejtve című "limonádé" filmet. Vicces volt, de pont annyit adott, amennyit számítottunk. A slusszpoén az volt, hogy a Corvin Mozinak abban a termében vetítették, aminek a neve megegyezik a vezetéknevemmel. Az élet apró véletlenei.  

Aztán elérkezett a vasárnap. Ezt a napot pécéztük ki a nagy körbenézésre. Az egyik indok az volt, hogy Emilly dedikálása is akkorra esett.  Pontosabban este ötre, de már előtte ott kellett toporognunk, hisz kedves barátném a szupernóvákat megszégyenítő energiamennyiséggel rendelkezett már reggelről.  

A nap elég kaotikusan alakult, de azért sikerült beszereznem a maradék könyveket. Láttam egy tucat perui táncost tradicionális öltözékben. Duna parti sétát tettem. Futólag élőben is megpillantottam sokunk gyerekkorának csodatevőjét, a hatalmas zsenit, a mágust, az egyetlen és hihetetlen Csukás Istvánt. Találkoztam bátyámmal és a sógornőmmel, és mire elérte az óra a négyet, már zuhogott. Fontos megemlítenem, hogy minden egyes átkozott napon esett. Ez a Könyvhét átka, hogy akárhová akármikorra rakják, akkor biza az ég sírva fakad. Ettől meg mi is. Mert a könyv és a dihidrogén-oxid nem igazán férnek meg egymás mellett. Tavaly már nem is tudom melyik kiadó még esőkabátot is árult, de mire odaértünk, már elfogyott. Sajnálok minden tisztelt írót, akinek ázott pillanatban volt dedikálása.  



Na de kanyarodjunk vissza oda, hogy négy óra és zuhé. Mi álltunk a 141-es standdal szemben és néztük, ahogy a Tuan, az IK és még a látható távolságban lévő kiadók küzdenek az elázás ellen, lelökik a vizet a ponyváról, pakolnak, rakodnak, esernyőznek. Mi meg (E.P., C.C., ROW, Mike Menders és Laura) álltunk az épület árnyékában egész addig, míg meg nem untuk és ki nem perdültünk az esőre páran, hogy nevetgéljünk, mint a gyerekek.  És esett és csak esett egészen háromnegyed ötig. Aztán mintha elvágták volna. Nyissz! Szerencsére jól alakult Emilly dedikálása. Az a vigyor, amit képes volt leművelni! Már azért érdemes volt kimenni.  


Fárasztó és mozgalmas hétvége volt. Minden percét élveztem. Köszönöm minden kedves írónak, molynak és barátnak, akikkel ott találkozhattam. És köszönet a Fumax, az IK, a Könyvmolyképző és az Agave standjaiban leledző embereknek, hogy kedvesek fogadtak és kisegítettek, valamint, hogy ennyire jó könyveik vannak. 


Na nézzük miket is szereztem be?
Emilly Palton: Néma bűnök
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán
Böszörményi Gyula: Nász és téboly






Ti mit szereztetek a Könyvheti forgatagban? 



Vannak, akik megrettennek egy horror filmnek a puszta említésétől is. Vannak elvetemült emberek, akik extázisban fürdenek a rémisztő filmek okozta adrenalintól. De ennél is van egy magasabb szint: azok, akik el merik olvasni Stephen King Tortúráját. Te melyik csoportba tartozol?


Első benyomás: 
A cím rövid és lényegre törő. Világossá teszi számunkra, hogy ez a könyv csupa szenvedés lesz. (Reméli persze az emberfia, lánya, hogy nem az olvasónak, hanem inkább a karakternek.)  
A régebbi könyvek borítói kevésbé impozánsak. Nem azt mondom, hogy trehány munkát végzett a grafikus, de azért egy összeeszkábált megjelenéssel van dolgunk. A háttérben egy emberformájú paca látható egy ablak előtt. Ez eddig stimmt. De az előtérben konkrétan odavágva fekete szegéllyel egy nagy, párnás ágy. Furcsa megoldás, annyi szent. De hogy az a szerszám a lap alján mégis mi a tehénre kötött kolompmadzag lehet, azt nem tudom. Ránézésre szögbelövő vagy tűzőgép. Az összhatás nem épp lenyűgöző, de legalább köze van a történethez. Már amennyire.     
Viszont ami felborzolja az emberek idegeit, az a fülszöveg. Ha más nem, akkor az a kezünkhöz tudja tapasztani a papírszüleményt.  


A könyv bemutatása: 
Stephen Kinget szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Számtalan regénye szolgált már filmek alapjául (több kevesebb sikerrel). A méltán híres King újabb hátborzongató alkotását tisztelhetjük a könyvben. Bő 400 oldalon keresztül kísérhetjük figyelemmel egy író viszontagságait. Nos finoman fogalmaztam. Tortúráját. És ez a szó nem csak szenvedésre utal, de egy karakterre is, így tulajdonképpen a főhős akkori életének minden szegmensét átszövi. Mi a fő cselekmény? Egy elrabolt tollkoptató és egy megszállott rajongó. De még annál is több: testi, lelki és szellemi próbatétel mind az olvasónak, mind a főszereplőnek.  


Vélemény: 
Személy szerint nekem a második találkozásom a neves tintakoptatóval. Az első a Cujo volt. Már ott éreztem, hogy a mélyen tisztelt író fejében valami nincs a helyén. Bár ez a legtöbb klaviatúra harcosról elmondható. Ebbe a könyvbe öntötte képzeletének teljes tárházát, és olyan széles spektrumot vonultat fel a fájdalmakból, melyekről nem is tud az ember.  
Ezt a könyvet le lehet tenni. Le is kell tenni. Hogy miért? Mert képtelenség egyben elolvasni. Szörnyű. Félreértés ne essék. Azért képtelenség egy ültő helyben felfalni, mert a sorok belekígyóznak az ember bőre alá és fizikai fájdalommá változnak. Empatikus ember lévén együtt kínlódtam Paul Sheldonnal. És mindig, amikor azt hittem, kapok egy hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, akkor kiderült, hogy azt egy még nagyobb szörnyűség követi.  
A szinonimaszótár összes szava kevés lenne ennek a leírására.  
Két könyvet elolvastam közben pihenés képen, mégis sikerült valahogy túlélnek a regényt.  
És be kell valljam, megérte. Mély nyomott hagyott bennem, és hatalmas tiszteletet ébresztett az íróóriás iránt. 
Nem sok hibát lehet benne felfedezni, vagy amit lehet, az egyszerűen eltörpül az egész mű nagysága mellett.  
Ez a könyv hat. Bár kérdéses, hogy az ebből készült filmet képes leszek-e végig nézni mindezek után.  


Kiknek ajánlom: 

Nem tudom, hogy merjem-e bármelyik korosztálynak vagy nemnek ajánlani. Ha bárkiben van elég kitartás, eltökéltség, bátorság és tűrőképesség, tegyen vele egy próbát. De csak akkor, ha felkészült rá, hogy a szavak súlya alatt megmérettet. És könnyen lehet, hogy elbukik.   


Kedvenc részlet: 
„Mert az írók mindenre emlékeznek, Paul. Különösen a fájdalomra. Vetkőztess egy írót pucérra, mutass rá a forradásokra, és ő még a legkisebbnek is elmondja a történetét. A nagy sebekből pedig nem amnézia lesz, hanem regény. Némi tehetség sem árt persze, ha az ember író akar lenni, de az egyetlen igazi feltétel az, hogy minden egyes forradás történetére emlékezz.” 

Sokszor, mikor valamit megszerzünk, elérünk, felmerül a kérdés: vajon tényleg megérte? Megérte minden, amit fel kellett élre áldozni? Az, hogy valamire vágyunk, nem mindig jelenti azt, hogy meg is kell kapjuk. Van, hogy jobban jártunk volna, ha minden a régiben maradt volna. 




A kapzsiság ára

Árnyak közt bolyongva halad a büszke nép.
Előre kettőt, hátra egyet lép.
Lassú menet, vonszolt roncs testek.
Tán elérik a célt, talán elesnek.
Csúszva csosszan száz meg ezer láb,
Útjukban erdők, mezők, tók és halott láp.
Felégett múlt, reménybe fúlt jövő,
Most már csak vad, régen üldöző. 
Szilánkos álomkép a távoli város,
Melynek szépsége csodával határos.
Az út hosszú, s hull az áldozat,
 Ősrégi tett, jelen kárhozat.
Ellopott ékkő átokkal volt sújtva,
Mely a kapzsi népet magához vonzza. 
Tűz ült a kőben, szenvedés és vér,
Mitől a bomló sors mindenkit elér.
A cél délibáb, csalás, káprázat.
Már csak por fújja át az üres csontvázat.

2016. szeptembere

Előzmény: 
A család egy fontos és becsülendő dolog. Ilyen és ehhez hasonló felindulásból szoktunk kedves szüleimmel anya-lánya, apa-lánya napot tartani. Az előbbi valósult meg a múlt hétvégén. Vonatoztunk, HÉVeztünk, hajókáztunk, vásároltunk (tipikus nők vagyunk, ez a szomorú igazság) sőt jól el is áztunk mikor színházba indultunk szombat este az Egy éj a Paradicsomban című darabra.


Helyszín: 
A Víg színház neked az egyik kedvencem. Legalább is ha a szépségét nézzük. Aranyozott díszítés mindenfele, hatalmas csillár, kényelmes székek, remek hangulat. Lehet vitába szállni, és túllicitálni más épületekkel, a legtöbbel tán még egyet is értenék. 
A Jászai Mari térhez közel elhelyezkedő objektumot este hét órakor közelítettük meg és még akkor nem is sejtettük, mit tartogat számunkra a potom 180 perces előadás. 


Történet: 
Két baráti házaspár áll a középpontban. Zsetonék és Kujonék. Zsetonné asszonyságot a férje jócskán elhanyagolja és ezt bizony a kedves Zseton úr nem hagyhatja. Hol maradna akkor a férfi becsület? A kárpótlásra egy Paradicsom Hotel nevű helyet szemelnek ki, azonban semmi sem úgy alakul ahogy tervezik. Régi ismerősök, komikus találkozások, félreértések halma zúdul a szereplőkre. Nem egyszerű így megőrizni az inkognitót!


Vélemény: 
A díszlet meg kell hagyni zseniális volt. Forgatható, tolható, nyitható, csukható elemek. Na és a "bőröndök" amiket szempillantás alatt ággyá, asztallá lehetett alakítani! Az az ablak és ajtókeret erősen mobilis (labilis?) volt. Valamint a nyíló-csukódó hangot egy régiféle eszközzel utánozták, amit külön kuriózum volt látni. Ötletes annyi szent. Azonban az cselekmény kivitelezése ehhez képest...
Az első felvonás elég lassan indul be, sok a huzavona, a felvezetőrész. A második rész ezzel szemben sokkal pörgősebbre és viccesebbre sikeredett.  Lehetett nevetni a darabon, igyekeztek a helyzetkomikumokat és véletleneket a lehető leghumorosabban előadni. Sajnos a végeredmény erős közepesre sikeredett csak. A szereplők igyekeztek azért a lehető legtöbbet kihozni a darabból. Gyenge árnyéka csupán az olyan zseniális daraboknak, mint a Függönyt fel! Vagy Ma este megbukunk. 
Nem lehet mindig egy álva tapsolós darabot kifogni, nem igaz?


Ajánlás: 
Nem volt nagyon átütő, de egyszeri megnézésre, felnőttpoénokra vágyóknak megérheti. Szigorúan 18+, tehát lehetőleg ne a kisiskolást cígöljük el rá. Kivéve, ha szeretnénk utána hosszas magyarázatokba bocsájtkozni. 

Újfent általam alig ismert területre tévedtem. Most a sci-fi kapuját kezdtem döngetni Szemán Zoltán: A Link című regényével. Nézzük csak meg, hogy milyen is ez a "kopogtató történet".


Első benyomás: 
Már a borítóra vetett első pillantás elrepít minket egy fejlett világba. A kék szín, a keresztbe-kasul futó kódok és a kapcsolási rajzot idéző vonalak egyértelművé teszik számunkra, hogy a történet már egy olyan korban játszódik, amikor már a tudomány túlnőtt rajtunk.  


A könyv bemutatása: 
Vaskosabb regény, de, mint tudjuk, nem az határozza meg a tartalmat, hogy mekkora a terjedelem. A könyv valóságában a gépek nem velünk, hanem inkább bennünk élnek. A világháló közvetlenül az agyba épített chip segítségével érhető el és minden ehhez igazodik.  
A mű 3 részre tagolódik, viszont az ezen belüli fejezeteket nem illeti külön cím.  
A hangulata kicsit komolyabb, de azért tartalmaz némi humort. Tehát mindenki megnyugodhat, nem kell fapofával végig ülnie az olvasást. 
A középpontban két férfi áll, mindkettő kezdetben más és más helyet foglal el a társadalomban. De hogy mi hozza össze az útjukat, miért kezdenek közösen küzdeni, és milyen megpróbáltatás vár nemcsak rájuk, de az egész emberiségre, az a könyvből derül csak ki. 


Vélemény: 
A mesterséges intelligencia, a gépesített jövő és a robotok nem tartoznak az újkeletű ötletek közé. Számtalan módon, stílusban és területen megjelentek már és népesítették be a könyv- és filmvilágot. Ilyenkor a kérdés mindig adott: tudott-e a regény egy ezerszer végig járt ösvényt úgy tálalni, hogy újként hasson és elkülönüljön a sci-fi termékek tengerén? 
Egy elképzelt világ esetében mindig fontos a következetesség. Az, hogy az adott realitás szabályait betartsa a történet. Ez esetben sikerült kellőképp figyelni és végig gondolni a technikai fejlettséget és annak következményeit. A Link hatásai logikusak, akár az emberi életet, akár a társadalom tagolódását, és a rétegek közötti ellentétet vesszük alapul. 
Az, hogy a világ kompakt, de vajon a történet is hozza a színvonalat? A cselekmény sikeresen állja ki az olvasó elvárásainak próbáját. Érdekes, és annak ellenére, hogy számos fordulat kiszámítható, bővelkedik meglepő csavarokban is. Valamint elő tudott rukkolni egy meglepő és elgondolkoztató véggel is. 
Természetesen, mint minden gépezetbe, ide is került néhány homokszem. Az első fele a könyvnek úgy tűnik több odafigyelést kapott, mint a második. Valahol a felezés tájékán elkezdtek szaporodni a hibák.  Nem csak elírásokra gondolok, de a fentebb méltatott logika is csorbát szenved. Ezt a különböző ma használatos szófordulatok okozzák, amik a 3. részben már nem logikusak, hogy ismerik és értik valamelyik komponens miatt.  
Továbbá megemlíteném az utolsó etapot, ami egy nagyobb időugrással kezdődik. Az író szerette volna velünk tudatni, hogy az a pár év mivel is telt. Finom adagolás helyett azonban egy durvább módszert alkalmaz. "Emlékezzünk már vissza gyorsan a történtekre, hadd tudja az olvasó, miről is maradt le."  Kicsit konkrét módja az információ átadásnak, de természetesen ez is egy járható út. 
Összességében egy élvezetes utazásra invitál minket a regény, ami után lehet, másképp fogjuk látni a technika fejlődését. 


Kiknek ajánlom: 
A sci-fi rajongóinak előszeretettel nyomnám a kezébe. Korhatárát 16-osra taksálom, az is inkább a véresebb, durvább részek miatt. Nemfüggetlen alkotás, így akárki, aki hosszabb utazásra indul vonaton, nyissa fel nyugodtam.  


Kedvenc részlet: 
,,-Ez nehezebb, mint gondoltam - nyögött nagyot, mikor sikerült az első testet a vezetőülésre lökni. 
-A másik könnyebb lesz, gyerünk. 
-Van valami terved, vagy ez csak része az én szórakoztatásomnak? Legalább levehetnéd ezt rólam... - emelte fel bosszúsan az összebilincselt csuklóit. Egyiküknek sem tűnt fel, hogy Amos tegezni kezdte a rendőrt. Igaz, a hullacipelésnek nem voltak íratlan udvariassági szabályai." 

A világ minden tája rendelkezik vagy rendelkezett mitológiával. És mint az ilyesfaja történetekkel gyakran előfordul, hemzsegnek bennük a különös és félelmetes szörnyek. Sokszor nem is értjük, hogy találhattak ki ilyet, olyat, amolyat. Van, amikor legalább arra rájövünk, miből is fabrikálhatták őket össze az agyuk génforrasztójában. Következzenek azok a teremtmények, amiket meglévő állatokból alkottak újra.  


Az előző mitológiás bejegyzést itt találjátok.


Sphinx: 
Ez talán a legismertebb lény mind közül. Most nem arra a hatalmas és lenyűgöző építményre gondolok, ami Egyiptom sivatagos vidékén terül el. Ez a valami a görögöktől eredeztethető, és négy részből tevődik össze. (Vagy háromból, attól függően, kit kérdezünk.) A legszembeötlőbb, az ember arca. Bár nem ajánlatos szemezni vele (ezt már a Végtelen történet óta tudjuk.) Testét egy oroszlánnak köszönheti, azonban hátsó részét, legalább is farkát, egy bikától örökölte. Tanulság: Se elölről, se hátulról ne próbáljuk megközelíteni. Ha esetleg egy szfinxszel akadna dolgunk, (manapság bármi előfordulhat), akkor rossz hírem van, a levegőből is lecsaphat ránk. Hogy miért? Mert sasszárnyakon repteti valószínűleg mázsás habtestét. És ami még veszélyesebb, a talány, amire meg kell tudnunk felelni, ha kedves az életünk.  


Buraq: 
Ehhez a lényhez a kicsit távolabbi keletre kell utaznunk. Kis hasonlóság talán fűzi az előző teremtményhez. Egy hölgy arca tekint le ránk, ha éppen szembe találjuk magunkat egy buraqqal India vagy a régi perzsa vidékein. Hatalmas szárnya talán eltakarhatja szamár/öszvér testét. Talán nem. Ha műalkotást szemlélünk róla, esetleg megtoldják még nekünk egy díszes pávafarok kompozícióval.  


Hippalectryon: 
Nyargaljunk is tovább a következő lómadárra. Akarom írni, jómadárra. Ha minden igaz, 3000 éves múltra tekint vissza, és Krétából eredeztethető. A félig paripa, félig kakas teremtmény sárgás tollkölteménnyel büszkélkedhet a farán. Ilyen szárnyas-patás szörnyeteg akad még pár a világban (pegazus, hipogriff). Aristophanes egyik darabjában meg is jelenik pár. Bár ott nevetségesen ronda lényként jellemzik őket, akiket csak azért hívnak meg magukhoz az emberek, hogy körbe röhögjék. Természetesen azért, hogy a gonoszt elűzzék. Minő kedves gesztus! 


Quilin: 
Irány a rizsföldek hazája! A kínai egyszarvúként emlegetett legendabeli szörny külső leírása eléggé eltérőre sikeredett. (Ki az az bölömbikát nyelt mackómancs, aki ezt összekeveri Pegazussal?) Szarvas test, és egyetlen agancs, ökörfarok és páratlan ujjú paták. Nos ez teljesen eltér a képen látottól, ugyanis a másik megjelenési formája egy sárkánytestű bestia vaskos szempillákkal és pikkellyel. Ikrek is lehetnének. Egyszer a kínai császárnak egy zsiráfot mutattak be, mint quilin. Lehet egy lény ennyire képlékeny? 


Ammit: 
Amit erről a kreatúráról tudni érdemes, az az, hogy ez a lélekfaló isten vagy démon féleség, és az ősi egyiptomiak szerint az alvilágban él. Oroszlánból, vízilóból és krokodilból turmixolták össze. Csak arra vár, hogy felfalhassa a méltatlannak talált emberek szívét. Bon appétit! 





Chimera: 
Tekintsünk el a Fullmetal Alchemist-féle transzmutált turmixlényektől. Már, nyilván a kettőnek van köze egymáshoz. Alapvetően a kiméra egy oroszlán, aminek a farka helyén egy kígyó feje található és a lapockái közül egy kecske feje nőtt ki. Őszintén kíváncsi lennék a táplálkozási szokásaira.  











Ti milyen mitológiai bestiákat ismertek? Mi a kedvencetek és miért? 


További érdekes lényeket találtok itt, itt és bárhol a neten vagy a könyvtárban. Jó kutatást! 


Előzmény: 
Az internet könyves bugyraiban már egy ideje gyökeret vert az Imádom a könyveket! (IK) csapata. Ebből a növényből virágzott ki szépen lassan az ÍBO, azaz az Író-Blogger-Olvasó néven emlegetett találkozósorozat. Már jó párszor meglátogattam egy-egy eseményüket, így mondhatni "törzsvendég" vagyok. A május 26.-ai összejövetel különleges volt, hiszem már harmadik éve karcolja az univerzum szövetét az IK. Szülinapra fel!  


Helyszín és program: 
Ismét a Premier Kultcafé adta a helyszínt, a tortát pedig Szokolics Marika szolgáltatta. Mikor Emilly Paltonnal potom 10 perc késés után beestünk, szerencsére még csak a kör alakult meg, a sütemény érintetlen volt. Az előzményhez hozzátartozik, hogy az útvonalon, amit a találkozóhelyig bejártunk, minden villamos, busz és mifene úgy döntött, hogy a csigákat szeretné megszégyeníteni lassulási versenyben. Jelentem, sikerült nekik. Érkezésünk örömére (inkább nézzük innen, így jobban hangzik) a tortán lévő 3 gyertya meggyújtásra került. Bár a "Boldog szülinapot" nem csendült fel, a desszertet annyian fotózták mint a vörös szőnyeg sztárjait. Miután kihunyt a máglya, éles késsel feldaraboltuk az áldozatot és mindenki lakmározhatott az eperkrémes-marcipános szeletekből. 
Az elkövetkező egy órában felelevenítettük vicces emlékeinket, úgyis mint a kínai konyha csodái és érettségi vizsga, hogy csak párat említsek. A társaságot színesítette Mike Menders, M Brnyai Annie, Robin O'Wrightly, Mason Murray, valamint Francesca H. Nielk. Mivel csak négyig szólt a terembérlés, nemes egyszerűséggel átvittük a cókmókunkat a kávézórészbe. Ott folytattuk a diskurzust egészen 8 óráig. Közben persze elszublimált néhány ember, hisz mindenkinek sok volt a dolga.  


Összegzés: 
Bár az egy évvel ezelőtti rendezvényhez képest megcsappant a jelenlévők száma, a hangulat, a színvonal nem sokat változott. Remek érzés régi ismerősökként köszönteni az embereket, és havonta megtárgyalni olyan témákat, amik szívünknek kedvesek, fontosak. Remélem azért legközelebb közületek is sokan csatlakoznak hozzánk, kedves Olvasóim, hisz veletek is örömmel megismerkednék.  

Az IKnak sikerekben gazdag jövőt kívánok, az íróknak pedig könyvekben és ihletben dús éveket. 



Találkozunk legközelebb a Könyvhéten! Ki tart velem? 

Köszöntlek éjféli Vándor!


A gondolataim sötét birodalmába tévedtél. De ne csüggedj, elveszni nem fogsz! Amíg szeretsz alkotni és olvasni, nagy baj nem lehet.
Jöjj közelebb, hadd meséljek szép és csúf dolgokról. Dalolok neked búról, regélek számtalan tintaszagú könyvről, bevezetlek fantáziám bugyraiba és megismertetlek pár érdekes emberrel.
Ha felkészültél, csak ragadj teát, rumot vagy kávét és helyezd magad kényelembe.

Blogadatok

Nyitás dátuma: 2018.03.02.
Blog témája: irodalom, kultúra, személyes, mindenféle
Bejegyzés gyakoriság: heti 1-2
Blogger: Hollótoll
Elérhetőség: hollotoll.18@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/Hollotoll2.0/


Visszatérő Vándorok

Eltévedtél?

Vándorszám