Éjben fürdő szavak

Egyedül vagyunk mind a téli éjszakában, csak az alkotás világít odafönn magában

A nyár a boldogság, a meleg, a társaság és a jó programok időszaka. Szerencsémre nekem ebből bőven kijutott, és remélem ti se szűkölködtetek. 


Ennyi történés mellett remélem elnézhető, hogy elhanyagoltam a blogot. Illetve a pontosabb megfogalmazás, hogy felé se bagóztam 2 hónapig. Nos, ez eléggé felelőtlen és önző dolog volt részemről. 
De most, hogy elkezdődik az egyetem, lesz időm blogolni. 

Hogy hogy lehet ez? Mi történt velem a nyáron? Milyen egyetem? 
Megtudhatjátok az elkövetkezendő hetekben!
Mi lesz még itt:
- rengeteg könyvértékelés, mert regényekből sosem elég
- néhány újdonság is napvilágot fog látni

Érdekel? Nézz be máskor is! Szeretettel várlak!


Kezdődjék hát a blogzsongás!

Aki a világot szereti, rossz ember nem lehet. Hát itt egy egész univerzum van, amit nemcsak befogadni kéne tudni, hanem át is utazni ezernyi kalamajkán keresztül.
Újabb sci-fi került a kezem közé. Velem tartotok egy kis kalandra?
Most következik Dörnyei Kálmán regénye, a 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai.




Első benyomás:  

A borító zöldes színe azonnal az idegen létformát juttatta eszembe. (Mert valamiért, minden, ami a földön kívülről érkezik, az zöld. Ki tudja miért. Talán a zöldségekkel is ez a helyzet?)   
Amikor egy ilyen címmel találkozik az ember, késztetést érez rá, hogy azonnal megvegye. Annyira abszurd, groteszk és vicces, hogy biztosra vesszük, csakis zseniális regény rejtőzhet a lapjain. Nos, hogy tévedt-e ezesetben a molyradarom, mindjárt meglátjuk. 

  

A könyv bemutatása:  
Bő kétszáz oldalával útikönyvnek minősül számomra. A főszerepben három jóbarát, egy klónozásfóbiás csigalény, egy háborúagyú fafej és egy hisztis nőszemély. Ez a csipetcsapat pottyan bele egy nagy kalandba (valamint egy űrtehénbe). Hol magukat, hol egész bolygókat kell vagy inkább kéne megmenteniük. De ez vajon mennyire sikerül hőseinknek?  


Vélemény:  
A regény tartalmaz számos mély, vagy esetleg súlyos gondolatot, amin akár el is csámcsoghatnánk. Kezdve "klón én vagyok-e?" problémától a "Van-e jogom dönteni más sorsa felett" kérdésig. Maga a regény nem sokat boncolgatja ezeket, de azért érdemes megemlékezni rájuk.  
Maga a regény hangvételében, humorában és történetvezetésében erősen hajaz a méltán vagy méltatlanul híres "Galaxis útikalauz stopposoknak" című regényre. Bevallottan. Ez azért elég sok mindent elárulhat azoknak, akik ismerik azt az ötkötetes trilógiát. Akinek nem mond semmit, annak itt vagyok én, hogy felhomályosítást adjak. Í 
A könyvet nem tudtam és nem is kellett komolyan venni. Nagy részében elmosolyogtam rajta, de inkább fogtam a fejemet, és bevallom, volt, amikor megnéztem, mennyi lap van még hátra. A legérdekesebb része az utolsó negyedben érkezett el, amikor egy nagyobb volumenű részhez ért a történet.  
Elírásokkal nem nagyon találkoztam, logikai hibákkal, hát... Mondjuk úgy én nem gyújtanék tüzet egy olyan forró bolygón, aminek két napja van.  
A világa azonban tetszetős, a szerkezetek és a lények érdekesek. A főszereplőt és pár mellékszereplőt sikeresen megkedveltem. Azonban a női karakter olyan szinten irritált, hogy néha én lőttem volna le egy lézerpisztollyal.  
Összességében egy komikus kozmikus kalandozásnak lehetünk részesei, ami felemás érzelmeket vált ki az emberből. Egyszer azért érdemes kézbe venni. 


Kiknek ajánlom:  
Az Útikalauz rajongóinak szívesen a kezébe nyomom. Annak is, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik és utazás közben utazna egy jót. Korosztálymegkötés nincs.  


Kedvenc részlet:  

„Atyám egyenes háttal, katonássan ült légpárnáján. A maga kettőszázharminc centiméterével jó fejjel alacsonyabb volt nálam. Mellette ült anyám, aki pontosan ugyanúgy nézett ki, mint atyám. Szintén férfi volt, ráadásul az egyik klónja. ” 



A Youtube-on nem csak zenékkel, de érdekes videókkal is gyakran találkozik az ember. Ilyen volt az Írósimogató is, amiben 4 tollkoptató cserélt eszmét könyves témákkal kapcsolatban. Ott keltette fel az érdeklődésemet Gabriella Eld Emlékek Jordan számára című könyve.
Ha érdekel, mit takar egy ilyen érdekes cím, tarts velem ma is. 





Első benyomás:  
A borító nyugodt színhatása kellemes hangulattal árasztja el az embert. A színátmenetes háttér és a pontozott agancs valahogy engem a szimmetriára, a tökéletességre emlékeztet. De vajon ez a falatnyi nyugalom és szépség tükrözi a lapok között zajló eseményeket?  


A könyv bemutatása:  
A háromszáz oldalt is meghaladó regény egy fantasy világba röpít bennünket. Kapunk mindent, mi szem szájnak ingere: más világokat, vad és különös kreatúrákat, síkurakat, elemeket és még napestig sorolhatnám. A fejezetek pedig mindig más és más személy szemszögéből mutatják be az eseményeket, így mindenkiből kaphatunk egy falatot.  Adott a főszereplő, akinek (velünk egyetemben) halvány lila gőze sincs, hogy mi folyik körülötte. De sokat várnak el tőle. Ő valaki. Vagy legalább is valaki volt. A múlt és a másik világ sok mindent tartogat Jordan számára, de hogy az akadályokat hogy s miként veszi, ha ép veszi, csak a regényből derül ki.   


Vélemény:  
Felütve a könyvet rögtön szembe találjuk magunkat néhány (többé kevésbé) hibával.  Például ott van a "tükörtrükk". Nos ez nem konkrét hiba, csak egy úgynevezett "kezdőhúzás". Általában friss szárnybontogató írók alkalmazzák. A lényege annyi, hogy az adott karaktert úgy mutatja be, hogy az végignéz magán. (Jajj, ilyen a hajam, meg a szemem, meg milyen filigrán már a bokacsontom!) Ez egy elég direkt eszköz. Mint az is, hogy fél oldalban gyorsan leírja a főszereplő fontosabb adatait. (Bár erre később kiderül, miért is van szükség.) Nem nagy dolgok, csak azért egy olvasottabb molynak szemet szúrhatnak.  Ami viszont a sajtkukac szememet bántotta, az a tördelés. Nem kevés helyen találkozni olyannal, hogy a sorok ott vannak elválasztva, ahol nem kéne, elcsúsztak, eltörtek stb. A képi hatást nagyban rontja. Valamint a számos kihagyott gondolatjel. (Azaz, amikor nem rak jelet a kimondott szöveg és a narráció közé például.) És logikai hibák. Még egy dolgot megemlítek, aztán befejezem a negatív áradatot. A férfiak nem írnak le úgy dolgokat (se szóban, se gondolatban), hogy "gyöngyház" és "búzavirág" színű. Fehér. Kék. Ennyi.  Rátérnék a pozitív oldalára, hisz van olyan. Ha már "méges". Maga a világ, annak felépítése és lényei nagyon érdekesek. Nem minden eleme újdonság, sok ismert komponenssel operál, mégis az összhatás egyedire sikeredett. A karakterek szerethetőek, a történet hol szívszorító, hol pedig nevettető. És bár szinte mindenki göndör (mert miért ne?), a kinézetük és a leírásuk igazán megragadta a képzeletemet. Olyan csavar a vége, mint amiben reménykedtem, de azért sikeresen felhúzza az embert. Miért? Mert mintha elvágták volna a történetet. Kifejezetten ügyes. Oh és ne feledkezzünk meg a könyv- és filmkultúra gyöngyszemeire tett utalásokkal. Úgy is mint Gyűrűk ura, Narnia, Trónok harca. Az ilyen kis csemegék kifejezetten ízletesek tudnak lenni.  Fenntartással ugyan, de várom a folytatást. Remélem a most felsorakoztatott hibák a második és harmadik kötetre csökkennek, elfogynak. De majd azt csak akkor tudom meg, ha majd megszerzem.   


Kiknek ajánlom:  
Felnőtt jeleneteket, és trágár szavak is előfordulnak (ettől lesz valami életszagú). Férfi karakterek túlsúlyban, viszont nőiesebb a leírásmód. Ezért nemtől függetlenül bárkinek ajánlom. Korkikötésként is csak a 18+ a helytálló. 
  

Kedvenc részlet:  
„Robin úgy bámult rám, mintha csak azt mondtam volna neki, hogy egyszarvúak akarnak megerőszakolni. Minimum. 

Vannak dolgok, amikre szívesen emlékezünk, és olyanok is előfordulnak, amiket legszívesebben elfelejtenénk. Sok mindent rejt az elme. Vajon mennyire tud sötét lenni az, amit el akarunk temetni? 


Emlékezz


Emlékezz a nefelejcsre
Régen volt,
Emlékezz a nefelejcsre
Már elmúlt.
Emlékezz a nefelejcsre
Sírba szállt,
Emlékezz a nefelejcsre
Visszajárt.
Emlékezz a nefelejcsre
Téged vár,
Emlékezz a nefelejcsre
Köztünk jár.
Emlékezz a nefelejcsre
Szeretted,
Emlékezz a nefelejcsre
Te tetted.


2016.10.21.

Novellákkal általában irodalomórán találkozik az ember, esetleg az internet végeláthatatlan útvesztőiben. De mindenkit megnyugtatok, létezik ezekből olyan gyűjtemény is, amit nem 100 éve elhalálozott emberek keze körmölt le. Ilyen Mason Murray Meghökkentő Meséi is. Nem hiszitek? Járjatok utána velem! 





Első benyomás: 
Már a borító és a cím is a tudtunkra adja, hogy egy fantasyval töltött papírszendvicset tartunk a kezünkben. A képi világ, a fejezet és a kötetcímek, a belső grafika ad egy játékosabb, de érdekes hangulatot a műnek. Így elkönyvelhetjük magunkban (kövezzetek meg a szóviccért, ha gondoljátok), hogy egy rövid, de talán kellemes kalandban lesz részünk.   
A sorozat nevében pedig csak akkor lehetne több M betű, ha egy dadogós illető próbálná nekünk felolvasni. Ez az alliterációs játék azonban csak dob az egész megjelenésen.  


A könyv bemutatása: 
A szokatlanabb darabok közé tartozik, hiszem nincs 100 oldal és nem is regény. Valójában egy novellás kötet sorozat első számát tisztelhetjük benne. Tervek szerint negyed-fél évente jelenne meg az újabb adag. Igazi kis útikönyv, hisz vékony, és egy-egy novella átlagosan 6 oldalt vesz igénybe.  Az utolsó kivételével. 
Kis alapgondolat ebből, csöpp történetszál abból és kész is a majd egy tucatnyi novella. Mindegyik alkotás magában hordozza egy hosszabb regény lehetőségét. Ha engem kérdeznek, ez minden ilyen irományra igaz. Van amelyiket tovább gondoljuk, van amelyiktől nem is várnánk többet.  


Vélemény: 
Nem vagyok egy nagy novella faló. Így a viszonyítási alapom is olyan sovány, mint a húsvéti terítékre kerüléstől szabadulni vágyó báránykoma. Bár, ha jobban belegondolunk, mai olvasó társadalmunkban a regények kapják a legtöbb reflektorfényt, így a hátrányom sajnos elég általános jelenség.  
Az sem számít kirívó esetnek, hogy az összes szereplő és hely neve amerikai. Ennek elég sok oka van, és hosszú cikket lehetne írni belőle. De a rövid tömör magyarázat az, hogy borzasztómód groteszknek hatna szerintem, ha a cselekmény Győr-Moson-Sopron megye északi részén lévő párszáz fős kis faluban játszódna. Nem túl sok lehetőség adódna izgalomra, nem igaz? 
A történetek vége általában elég kiszámítható, néhány kivételtől eltérően. Az ötletek jók, a történet vezetésben sincsen igazán kivetnivaló. Annyit ad a kötet, amennyit várunk tőle. Kellemes kikapcsolódást egy rövidebb vonatút alatt. Bárhányszor olvasós, és akinek tetszik, csak egy tanácsomnak lenne: Szerezd meg hát mind!  


Kiknek ajánlom: 
Előfordul benne káromkodás, és erotikus tartalom, bár ez utóbbi csak említés szintjén és az is szolidan. Emiatt gyerekeke kívül bárkinek ajánlom, aki kedveli a novellákat, fantasy-t, Mason Murray-t vagy épp a földön túli és kívüli lényeket.  


Kedvenc részlet: 
„Türelem, Mark, türelem. Ne hősködj itt nekem! Odakint a kozmoszban, amit ti egyáltalán nem ismertek, milliónyi lakott világ létezik. Végtelen az űr és végtelenek a lehetőségek. Ostobák voltatok mindig is, hiszen csak az orrotokig láttatok. Először azt hittétek, a Föld korong alakú, majd pedig azt, hogy a Nap forog a Föld körül.” 




Mason Murray egyéb alkotásai: Visszatérő végzet és Lélekcsapda

Bár a fantasy a kedvenc témám, nem átallottam az elmúlt időben memoárt, sci-fit és thrillert is olvasni. Ez utóbbit folytatnám és egészíteném ki a ”paranormális” jelzővel. Hogy miért? Ha elolvassátok Mason Murray Visszatérő végzet című regényét, megtudhatjátok. 



Első benyomás:
A fekete háttértől az ember mindig úgy érzi, komor-komoly történettel van dolga. Erre a hangulatra tesz rá három lapáttal a könyv középpontjában elhelyezkedő Kaszás és a vérpettyes szegély. A cím pedig biztosít róla: itt bizony fejek fognak a porba (betonra, padlóra vagy ami tetszik) hullani.
A könyv már megélt egy fehér alapú borítós újra nyomást is. Azonban nálam a régebbi, sötétebb a nyerő. Ti hogy vagytok ezzel?


A könyv bemutatása:
A regény több mint háromszáz oldalas és a "letehetetlen" kategóriába tartozik. Maga a történet előre haladó, de néha-néha visszakacsintunk a múltba, hogy újabb dolgokat illesszünk be az egyre érdekesebb kirakósba. Vagy épp elbizonytalanodunk, hogy ez most hogy is van. Az elején kapunk egy különös főszereplőt, egy megfejthetetlen gyilkosságot és egy elszánt nyomozót, akik a mű alatt próbálnak rájönni az igazságra, bármennyire is el kell esetleg rugaszkodniuk a realitás talajától. És mi csak pár lépéssel tudunk előttük járni.

Vélemény:
A pozitívumokkal kezdem, hisz azokból akad bőven. A múlt lassú kibontása, a könyv felépítése, a szereplők kidolgozása mind-mind hozzátesz a letehetetlenséghez. Voltak olyan részek, amikor kicsit becsuktam a könyvet, hogy végig gondoljam, voltaképpen most mi is történt. Folyamatosan kétségeim voltak, hogy a nagyszerű kalandot egy boldog végkifejlet, egy keserédes befejezés vagy egy szomorú fejezet zárja majd le. Hogy melyik volt ezek közül, azt csak azután tudjátok meg, hogy elolvastátok a könyvet. 
A hátrányait a könyvnek már jóval nehezebb összekaparni. Általában annyira belemerülök a történetekbe, hogy sokszor a kisebb hibákat nem is veszem észre. Itt nem tapasztaltam se íráshibát, se logikait. A negatívumok kifejezésére Szabó Ajándék szavaival élnék: „Egy könyv sem hibátlan, de a jó könyv tudja, hogy terelje el a figyelmet róluk.” Tehát lehet, hogy van benne nem odavaló dolog, de az én figyelmet elkerülte. 


Kiknek ajánlom:
Talán gyerekeken kívül minden korosztály kezében tökéletes helyen van. Akik oda vannak a megmagyarázhatatlanért, a realitáson túliért, az izgalmakért és persze a gondolkodtatásért, nyugodtan vessék rá magukat. Vigyázat! Addiktív hatású, éjszakai alvásmegvonást és kattogó agyfogaskerekeket eredményez.


Kedvenc részlet:
,,Ki nem hagynánk! - jelentette ki gyorsan Donelly. - Minden apró információra szükségünk vagy egy olyan ügyben, ahol az első számú gyanúsított egy szellem, a koronatanú pedig egy múlt nélküli csodagyerek..."




Az író másik két könyvének értékelését, a Mason Murray Meghökkentő meséit  és a Lélekcsapdát szintén megtaláljátok a blogon. 


Minden a nagy körforgás része. Minden láncszem elfogadja, hogy egy nagyobb cél érdekében él és hal. Az egyensúlyért. De melyik töredéke az a világnak, ami mindent felrúg, mindent elpusztít és nem vesz figyelembe semmit, csak magát? Vagy már azt se...






Született pusztító

Minden mi repül, érzi a bajt,
A szél holt lélegzetet sóhajt,
Hervadás virít e tájon,
Minden mi él, elhullik fájón.
Pusztulás születik lábam nyomán,
Bomlik minden: fű, fa, páfrány.
Dögkeselyű hull az égből,
Minden tenger cseppje vérből.
Halál úszik fel a vízen
Minden mi él, egyet izen:
Menekülj!
A most nem más, mint ami volt,
Semmi se lesz, minden csak holt,
Csont, hamu, oszlás, féreg,
Ez csöpög belőlem: méreg. 
Mert vagyok, mi vagyok.
Nevezzen néven, ki mer!
Bátor, így szólíts engem:
Ember.

Az álmok mindig is részei voltak az életünknek. Mindig megpróbáltuk őket értelmezni, szavakba, képekbe, formába önteni. Vagy egyszerűen csak megfogni. A könyvek is sokszor törekednek erre. A Könyvfesztiválon szereztem be Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazásai című regényét, ami elkalauzol bennünket egy kalandokkal teli világba. Ha érdekel, tarts velem.   




Első benyomás:
A szemünkkel érzékeljük a külvilág 90%-át. Nos ez a szem nálam szinte rátapadt a borítóra. Gyönyörűen kivitelezett, a regény hangulatához és történetéhez tökéletesen passzoló grafika. (Bizonyos Victo Ngai készítette.)

A könyv bemutatása:
A Fumaxos kicsike a potom 150 oldalával nem tartozik a vaskos könyvek közé. Különlegessége, egyebek mellett, maga a főszereplő. Nem holmi tizenéves csitri, vagy épp aranykorú úriember. Vellitt Boe bizony idősödő tanárnő. A regény végig vezet bennünket múltjának szerelmein és utazásain. Mindezt a jelenre reflektálva. Küldetése során bejárja a valós alapokra épített képzelet birodalmát. Ki ne akarna vele kalandozni?  


Vélemény:
Meg kell hagyni a Fekete Tom balladájához képest teljesen más hangulatot hozott. Pedig mindkettő ”Lovecraft”. Stílusa is inkább útikönyv, mint sem horror.
Annyit elárulhatok, ezesetben teljesen jogosnak érzem a Word Fantasy díjat. A tájak változatosak és szépek, az utazás hol izgalmas, hol merengő. Nem ártott volna, ha egy térképet is nyomtatnak a könyvbe, hisz a hozzánk vágott ismeretlen helységnevek jócskán megkavarják az embert.
A főhős szimpatikus személy, hatalmas jellemfejlődésre nem lehet viszont számítani tőle. A mellékszereplők főként a letűnt fiatalságának darabjai, így igazából egy egyszereplős regényre hajaz. Vellitt döntései és cselekedetei néha meglepik az embert. De hát nem lehet mindig egyetérteni egy karakterrel.
Összességében egy kellemes kis regény. Durvább részei ellenére nyugodt hangulatot képes teremteni. Csodaszép világába pedig én is szívesen ellátogatnék, de csak átutazás szintjén. Hogy miért? A könyvből kiderül!

Kiknek ajánlom:
A gyerekeken kívül minden korosztálynak bátran a kezébe nyomnám. Lehet, hogy az érettebb korú olvasó közelebb érzi magához a történetet, de a fiatalság sem fog csalódni, ha felüti. Nem mondanám, hogy kifejezett nőregény lenne. Nem kell hozzá nagy bátorság, de néhány részlet véresebb, így ennek tudatában vágjon neki mindenki.

Kedvenc részlet:
„Mindez nem változtatott azon, hogy az út nehéz volt és kockázatos. Perinth hegyei mindig veszélyesnek számítottak, különösen nyáron, még azok számára is, akiket nem üldöztek az istenek. Az octaveri éjszakák meglehetősen hidegek, és reggel a talpa fekete sziluetteket hagyott a sziklán, ahogy léptei megolvasztották a deret.”

Írtam már a hazugságokról és a szavak erejéről is. A mostani eszmefuttatásomat tekinthetjük e kettő fodrozódásának, következményének, függelékének. Miért? Hamarosan megtudjátok.  



Mindennek van előzménye és mindennek van következménye. Még akkor is, ha nem vesszük figyelembe. Az előbbit sokszor nehéz felkutatni, megtalálni, megérteni. A sok miértet és hogyant. Az pedig az egyik legfájdalmasabb, amikor olyan hiábavaló kérdést teszünk fel, mint a "mi lett volna, ha...?" Az okozat az, amire azért lehet némi rálátásunk. Ha bedobunk egy követ a folyóba, elsüllyed. Ha leverünk egy poharat az asztalról, eltörik. Ha túl sokat radírozunk egy lapot, akkor maszatos lesz, végül kiszakad. Ezek egyszerű következményei általános dolgoknak. De ha valami összetettebb dolgot veszünk szemügyre, mint például az embert, akkor ezek a hatások sokkal, de sokkal kiszámíthatatlanabbak lehetnek. Vagy mégse.  

Beszéltem már a szavakról, azok hatalmáról, így ezt nem igazán részletezném. Inkább két példával hozakodnék fel, hogy rávezesselek titeket, miről is szólni ez a bejegyzés (ha végre rátérek a lényegre, és nem kerülgetem a gyehennás puliszkát). 

A sün egy kifejezetten aranyos élőlény. Kicsi, tündéri szeme és orra van. Egyszóval egy szeretnivaló kreatúra. De ha megijed, összegömbölyödik és szúrni fog. Mi csinál még ilyet? 

Az emberek régen előszeretettel tartottak bálokat, estélyeket. Ha csak Velencére gondolunk, rögtön felvillan előttünk egy ilyen mulatság képe. Mindenki elegáns, habos babos ruhákban pördül-fordul. És ott a kihagyhatatlan kellék. Az állarc.  

Értitek? Nem értitek. Nem is elvárható. E két dolog között van hasonlóság. (És most nem arra gondolok, hogy sikeresen legépeltem a cím két szavát, csak kiegészítve.) Mindkét mozzanat, amit megragadtam, szolgál varamire. Mindkettő véd. Elrejt. Na de mi elől kell és kinek a védelem? 

Az embernek a többi ember miatt. Mint ahogy a kutya is megvadul, ha verik, úgy az ember is harapós lesz, ha sokat bántják. "Sün" szoktam rá mondani. "Szúr". Van olyan ismerősöm, aki ilyen sün. Mindenkinek van ilyen személy a környezetében, csak maximum nem vesz róla tudomást.  

Nos, milyenek is a Sünök? Olyan valakik, akiket bántottak. Az emberek, a család, a világ. Akármi. Most persze mondhatnánk, hogy "de hát mindenkinek vannak bajai. Miért lenne ő más?" És tényleg? Miért? Mindenkinek vannak mélyhullámai és magaspartjai. De ha nagyon elhatalmasodik a mélység, akkor az gyökerestül ki tudja csavarni az embert. A gyermeki naivitás, nyíltság sokáig meg tud maradni, ha hagyják (jelentem, nálam még mindig tart.) De ha az embert sokáig böködik szavakkal, tettekkel, helyzetekkel, akkor az a személy szúrni fog. "Ti tettetek azzá, ami vagyok!" És milyen igaz. Ha hozzászólsz, elküld anyádba. Ha ránézel, olyan pillantást mereszt rád, hogy a hideg futkos a hátadon tőle. Ha megérinted mérges lesz. Stb., stb. A "süneffektus" miatt lesz rengeteg ember goromba vagy bunkó. Esetleg végletekig zárkózott. Vagy épp minden pillanatban megjátssza magát. Hisz addig bántották őket, amíg úgy nem döntöttek, hogy senkit nem engednek közel magukhoz. Nem éri meg. Pedig lehet, hogy belül sírnak. Lehet, hogy belül kedvesek. Lehet, hogy belül szépek. Nehéz dolga van annak, aki egy sünt akar megszelídíteni. Kitartás kell hozzá, türelem. De van, mikor kincsre lel az ember.  

No és mi van a maszkokkal? Őszintén? Mindenki azt hord. Más arcot mutatunk különböző helyzetekben és környezetben. Ez persze érthető egyrészt. Másrészt fajulhat az egész addig, hogy nem tudjuk, hol végződik a maszk, és hol kezdődünk mi. Mert mindig mosolygunk. Mert mindig vidámnak tettetjük magunkat. Elhitetjük a környezetünkkel, hogy minden rendben, miközben a felszín alatt sírunk. És mi készséggel elhisszük más hamis képét, mert el akarjuk, mert úgy könnyebb. Bele se gondolunk sokszor, mi rejtőzhet egy (ál)mosoly mögött.  



Gimnáziumban volt egy nagyon jó barátom. Nevezzük 'A'-nak. Nem tudom már, hogy és miként fonódott ilyen szorossá a kapcsolatunk. Félreértés ne essék, csak barátok voltunk. Amíg az ember távolról szemlélte, addig nem is igazán akaródzott közelebb mennie hozzá. Szótlan volt, mogorva és elutasító sokszor. Nem is szeretett új embereket megismerni. De minél jobb barátok lettünk, annál jobban megnyílt. Egy nagyon jó humorú, kedves és okos srácot tisztelhettem benne. Bár szerette az embereket megbotránkoztatni. A viselkedésével és a gondolataival. Mindig volt nála bicska. Nem is egy. Három. Ez igazából már a védekezés olyan foka volt, ami nem enyhe belső bajra utalt. Voltak beszélgetgetéseink, amelyek után jócskán el kellett gondolkodnom, és helyre kellett tennem magamban dolgokat. De sok mindenben igaza volt. Még a közeli barátai előtt is sokszor a kikezdhetetlen keménység állarcát mutatta. Hogy honnan lehetett tudni? Ha ivott. Olyankor felsejlett az a törékeny ember, aki valójában volt. Akit mindig rejtegetett. Viszont nem csak törékeny volt, törött is. Olyan mértékben, amin el se mertem soha gondolkodni. Ez a mélység egyszer felbukott. Igen, igen, az alkohol. De akkor, azon az estén féltem. Osztálykiránduláson voltunk, és én maradtam fenn a szobában vele, mert kezdett agyára menni a pia. Nézzétek, én nem mondhatom el a teljes történetet. 'A' sem emlékszik rá. Nem is baj. A lényeg, hogy féltem. Vagyis féltettem őt, saját magától. Minden, amit mondott, fájt. Fájt, mert tudtam, hogy tudnom kellett volna róla. Szegény ember belülről hasadt szét a kín alatt az idők folyamán. Soha ne akarjatok embert úgy látni. Főleg ne olyat, akit szerettek. És főleg ne akarjátok, hogy az a második emeleti ablakból kelljen visszarángatnotok, nehogy kiugorjon.  

Lassan 6-7 éve ismerem 'K'-t. Ő a másik példája a "durva" esetnek. Elég sok lelki baja van, ami a pszichológiai problémák tárházának zömét tartalmazza. Lehetne szép élete? Talán. Nem tudom. Annyi hibát követett el, hol emiatt, hol azért, hogy már ő se tudja. Annyiszor bántották és bántotta magát is, mindennel, amivel lehetséges. Partra vetett hal. Vergődik az életben, de hordja a maszkot és azt mutatja mindenki felé, felém is, mikor találkozunk, hogy vidám. Pedig nem igazán az. Inkább éhes. A szeretetre, amit vagy nem kapott, vagy nem eleget. Nem tudom kik a hibásak az életében. De azt tudom, hogy én is köztük vagyok. Nem tudom, hogy mit lehetne vele kezdeni. Bevallom, túlléptem azon a ponton már, hogy jobban belefollyak az életébe és segíteni akarjak. Volt, amikor túl közel léptem. És megégtem.  
Mai napig barátok vagyunk persze.  Beszélgetünk, néha találkozunk. És én sokszor készséggel elhiszem a maszkját. De tudom, hogy nem az igazi arcát mutatja. És ha leveszi, azért akkor is próbálok ott lenni, hogy segítsek felszárítani a könnyeit. De sajnos van, akin nem lehet egyedül segíteni.   

Két emberről beszéltem. Két olyanról, akikbe mélyen beleivódott ez a maszkabál. Nem mindenki ilyen "durva eset". De ők ékes példái annak hova tud fajulni. Mi, "átlagemberek" is sünök vagyunk, maszkkal a képünk helyett. Gondoljon mindenki bele, hogy ő maga mennyire szúr és mennyire másít az ábrázatán. Nem kell sokáig, pusztán egy kurta percig. És most gondoljon bele, hogy más is ilyen. És sokszor lehetne ellene tenni, hogy az emberek töröttek és szúrósak legyenek. Bevallom, sokszor én se próbálok semmit tenni. És sokszor nem figyelek arra, kit mennyire bántok (meg). Bevallom, valószínű, hogy valakit én löktem lejjebb. Nem tudom. Nem láttam és nem látom be a tetteim következményét. Az utóhatást. De meg kell próbálni felnyitni mások kagylóhéját, és meg kell tanulnunk valahogy visszatérni egy gyermekibb nyitottságba. Persze tudom, veszélyes. És nem is mindig mindent kell erőltetni. Csupán annyit mondok, hogy figyeljünk. Próbáljunk úgy élni, hogy észrevesszük egymást és a lehető legkevesebb sérülést okozzuk másoknak és magunknak is. 

Menni fog? 

Nem tudom. De egy próbát megér.   

Köszöntlek éjféli Vándor!


A gondolataim sötét birodalmába tévedtél. De ne csüggedj, elveszni nem fogsz! Amíg szeretsz alkotni és olvasni, nagy baj nem lehet.
Jöjj közelebb, hadd meséljek szép és csúf dolgokról. Dalolok neked búról, regélek számtalan tintaszagú könyvről, bevezetlek fantáziám bugyraiba és megismertetlek pár érdekes emberrel.
Ha felkészültél, csak ragadj teát, rumot vagy kávét és helyezd magad kényelembe.

Blogadatok

Nyitás dátuma: 2018.03.02.
Blog témája: irodalom, kultúra, személyes, mindenféle
Bejegyzés gyakoriság: heti 1-2
Blogger: Hollótoll
Elérhetőség: hollotoll.18@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/Hollotoll2.0/


Visszatérő Vándorok

Kövess emailben

Eltévedtél?

Vándorszám