Éjben fürdő szavak

Egyedül vagyunk mind a téli éjszakában, csak az alkotás világít odafönn magában

Ifjú magyar író. A legtöbb tervezett és megjelent könyvének címében szerepel a „gyilkos” és „halál” szavak. A borítói a japán animék stílusát idézik. Következzen tehát Király Márk és a Harminc nappal a világvége előtt.



A könyv bemutatása:
Több mint 250 oldalával nem egy vastag regény, én mégis azt mondom súlyos történet. Bár ezt a cím is sugallja, de érdemes hangsúlyozni. A középpontban néhány fiatal áll, és egy meteorit, ami rendületlenül halad a Föld felé. Egy hónap. Ennyi az, ami megadatik nekik. Ez az idő az, amit mindenki így vagy úgy, de próbál tartalmasan kitölteni. Vajon mi mit tennénk, ha pontosan tudnánk, hogy nem érjük meg a következő évszakot sem? És nemcsak mi, de az egész emberiség sem?

Vélemény:
A könyv elolvasása előtt és közben elgondolkodtam, hogy személy szerint én mit tennék ilyen esetben. Szépen végig gondoltam, hogy hova mennék, mit csinálnék, kikkel találkoznék. De hogy őszinte legyek, ugyanazt csinálnám végül is, mint a könyvben lévő emberek egy idő után. Kiakadnék. Sírnék. Dühöngenék és minden idegszálammal tagadnám a tényt, hogy eljött az Armageddon. 
Sokszor azon kaptam magam, hogy az jár a fejemben „mindegy, hisz úgyis hamarosan meghalunk” és ez a gondolat elkísért akkor is, amikor rövidebb-hosszabb időre letettem a könyvet. Egy szó, mint száz, hatással van az emberre.
Azért meg kell említenem, hogy az izgalmas témaválasztástól még nem lesz fantasztikusan jó egy regény. A borítót és a fejezetcímeket nem érzem igazán passzolónak a történethez. A címek olyan vaktában lövöldözöttnek tűnnek, mintha csak a drámai vagy épp érdekes hangzás lett volna a cél, és nem feltétlenül az, hogy kapcsolódjon az adott részhez. Aztán lehet, hogy én vagyok ennyire pikírt. A kicsit talán kaotikusabb stílus tökéletesen passzol a témához, bár néhol a tördelés is eléggé érdekesre sikeredett, amikor egy-egy szót gyakorlatilag derékba törtek. 
Nem mondom, hogy megváltoztat. Azt sem, hogy szükségszerűen elgondolkoztat. De egy biztos, érdemes egyszer elolvasni. 


Kiknek ajánlom:
Nem ajánlom lelkileg instabil embereknek. Se kisgyerekeknek. Tehát bártan ajánlom férfinak és nőnek, ifjú felnőttnek, feltéve, ha felkészül rá, hogy nyomasztó hatást gyakorol majd rá a könyv. Oh és persze még egy érv: trágár kifejezések. A besorolás tehát olyan 16+ (bár a mai világban a fene tudja miket nem olvas egy 14 éves siheder).

Kedvenc részlet:
„Az összes számhoz van hozzáfűznivalója, többnyire negatív kritikák a modern kori zenei ízlésficamról, azt is mondja, hogy a zene meghalt a nyolcvanas években. Amikor még Jack Daniels írta a számok nagy részét…”



Elhibázott célkereszt


Íjlövés, húrpengetés,
Hallik az erdőn át.
Nyíl röpül, száj örül,
Mert gyakorol négy barát.

Vált helyet és jót nevet
Mind a négy, ha talál.
Nagy kacaj, víg a dal,
Ha egy vessző tovaszáll.

Hull levél és fúj a szél,
Őszben játszik a táj.
Zeng avar, s jő a baj,
És nem lesz ugyanaz már.

Bong ideg és nyíl rezeg,
Kör közepébe váj.
Haj mi lesz? Mond mi lesz?
Ha más célpontra talál?

Rossz lépés, gyors eresztés,
Siklik az égen át.
S nem örül, felhördül.
Zokog a három barát.

Nyíl talált. Jaj, hol talált?
Ím, földre hull egy lány.
Körbe áll, sírva áll,
És arcuk oly halovány.  

Oh, kis szív, dobog te, míg
Télbe fordul a nyár!
Átlőve, megtörve
Csak egy-kettőt dobban már.

És halk sóhaj, végóhaj,
Szól még pár szót az egy.
Búcsúzik, könnyezik
Tudja, nagy útra megy. 

Ott van még, mosolyog még
Három között a lány,
Nincs ott már, máshol jár
Az élet túloldalán.

2015.10…

Moly programon jártam, 

Sok érdekeset láttam.

Vettem, ettem, beszéltem,

S ezt most el is regélem.




Mi is a Könyvfesztivál?
Negyed évszázaddal ezelőtt került először megrendezésre, és azóta is minden évben nagy várakozás övezi. Színteret biztosít kiadóknak és íróknak egyaránt, hogy eljuttassák és megismertessék munkásságukat a publikummal. Az olvasóközönség pedig kedvére válogathat az akcióktól hemzsegő standoknál. Mára már olyan népszerűségnek örvend, hogy külföldi írók és előadók is szeretettel látogatják, a molyok legnagyobb örömére. A négy napos esemény reggeltől estig tartó programokat ígér, melyek minden könyvvel és fantáziával foglalatoskodó elmét felcsigáznak. Egy szó, mint száz, van minden mi szem szájnak ingere, csak legyen az embernek rá elég ideje (na meg pénze.)

Tervezési fázis:
Mint tisztes könyvfalóhoz illik, már hetekkel, ha nem hónapokkal az esemény előtt pezsgett a vérünk. Hogy kiknek is pontosan? Emilly Palton, Carlow Cleaveland, Robin O'Wrightly és Hollótoll, azaz jómagam. Hosszasan ecseteltük, ki mit fog megvenni, megnézni, meghallgatni, meglátogatni. Jó előre lebeszéltük, hogy bizony a 21.-ét pécézzük ki magunknak, mert az éppen ideális mindannyiunknak. Találkozunk a Széll Kálmán téren 9:45-kor. Előtte persze én felszedem Emillyt a Deák Ferenc téren, mert, ha eltévedünk, azt legalább ketten tegyük. A terv egész jónak ígérkezett. Szombat is, szép idő is, mi baj lehet?

A bizonyos nap kezdete:
A megbeszélt nap reggelén több dolog is a számításokba csúszott, hol pozitívan, hol negatívan hatva rá. Először is: többen leszünk. Az O'Wrightly família többi tagja is hozzánk csapódik. Egye fene, úgy is kedves pereputty, jöjjenek. Bátyám is fejébe vette, hogy ő bizony velem tart, amit én hatalmas örömmel (és kis kétkedéssel) fogadtam. Ez mind csak dobott volna a dolgon. Igen ám de a technika és a balszerencse szeretett volna átgyalogolni az elképzeléseinken (sáros lábbal, háromszor, beledörgölve a talpát). Az egy órán belülre eső csapások száma meghaladta az elviselhetőt. Emilly átaludta a telefonja csörömpölését. A két darab hajnedvesség elleni szerkentyűje egyszerre mondott csődöt és lecsapta a biztosítékot. A járműkompánia amivel jönni akart, hol nem is indult, hol pedig lerobbant. Carlow, a pontos és figyelmes, lányos zavarában (ami, ha pontosak akarnánk lenni, fiús zavar lenne) rossz vonatra szállt. Ennek eredményeként Emilly potom 1,5 órát utazott a fele ennyi helyett (de legalább őt sikerült felszedni a volt Moszkván), Cleaveland pedig 60 perc késéssel érkezett, így nem tudtuk mi se összefutni a „10re ott kell lennem az IKs ünnepségen” Robinnal. Az eredmény? Hárman baktattunk, kissé útirányt tévesztve, a mamutok között el egésszel a Millenáris Parkig.
A reggeli káosz egyetlen vicces (és nagyon hangos) része a rendőr és mentő felvonulás volt. A régitől a legmodernebb típusokig láthattuk az élet és vagyon őreinek járműveit. Mindeközben pedig dudálással hívták fel magukra, a már amúgy is rájuk terelődött figyelmet.   

Érkezés a helyszínre:
Mikor végre valahára 10 óra után megérkeztünk a célállomásra, nagyszerű látvány fogadott minket. Csodás gyeppel és egy hangulatos kis tóval ékesített park, elszórtan sátrakkal. Persze tudtuk, hogy a nagyon ámulat magában a kétszárnyas épületben található. El is indultunk a kapukhoz, hogy Emillyt lepasszoljuk az Imádom a könyveket placcára. Ezután bátyám és én a Szabó Magda termet kerestük fel egy Workshop végett, ami fél 11-kor kezdődött. A felállás a következő volt: én figyeltem, bátyám jegyzetelt, hogy minden részletet el tudjunk csípni. A könyves bloggereket megszólító előadást Varga-Czakó Adrienn tartotta. A feltörekvő és magának egyre sikeresebben utat törő Twister Média kötelékébe tartozott. Szó esett alapvető tudnivalókról, hibákról, tanácsokról. A blogger létről, annak fontosságáról, kötelességeiről, élményeiről, céljairól. Nem maradhatott ki a recenzió írás néhány fontos kritériuma, javaslatok a fejlődés érdekében és persze a legfontosabb: A saját stílus, zsáner megtalálása. Hisz írni mindenki tud, de jól és egyedien írni már kihívás.  
A kérdések se maradhattak le a végéről. Szóba került a bejegyzésgyakoriság, a ráfordított idő és a megfelelő platform. 
Sok hasznos információval látott el minket. A hölgyemény nagyon kedvesen, közvetlenül és energikusan adta elő a dolgokat. Nagy élmény volt hallgatni. 
Ha bárkit is érdekel az előadásról készült jegyzet, keressen fel engem. 

Kalandos könyv keresés és kávé:
A Workshopot követően felnyaláboltunk a fentebb említett helyen Emillyt és (az addigra végre befutó) Carlow barátunkat. Közösen indultunk el a nagy felfedezőútra. Kezdésként bejártuk a D épület rejtett zugait. Levadásztuk a Fumax kiadó standját és csodával határos módon találtunk olyan könyvet, ami Bátyámnak is tetszett. Róla tudni kell, hogy kifejlett és kifinomult kritikai érzékkel rendelkezik. Nem veszi jó néven se a pontatlanságot, se a végiggondolatlanságot, se a kihagyott lehetőségeket egy regény esetében. Továbbá magamnak is szereztem egy nehezen kapható kis kincsecskét. Amint megláttam, rögtön tudtam, hogy bármibe is kerül megszerzem Mark Lawrence: Úti testvérek című könyvét. Szerencsénkre a Fumaxos és más körökben is ismert Holló-Vaskó Péter (aka. Holdárnyék) volt az eladó. Felemelő volt vele alkudni, tekintve, hogy ő bíztatott is minket. Bátyám belement a játékba és mindketten jól szórakoztak a kis számpárbajon. Végül 3 könyvek nagyjából 4000Ft kedvezménnyel vihettük haza. 
A B szárny is tartogatott számos ismert vagy épp kevésbé ismert kiadót. A Könyvmolyképző standjánál pedig feltankoltunk újabb kincsekkel. Bár meg kell hagyni, a pénztár akkor döntött úgy, hogy feldobja a gombjait. Nem akart működni sem a papírhenger, sem a számolás. 
A nagy vadászatban elfáradván (meg persze a könyvek súlya alatt) kimentünk a friss levegőre kávézni. A feladat annyi lett volna, hogy letöltjük a Bookline applikációját, és már ölünkbe is pottyant volna az ingyen kávé. (Hála az égnek nem szó szerint.) Egy hackernek, vagy tán a balszerencsének köszönhetően orosz dolgokat dobott ki a telefon. Nem lehetett mit tenni. De így is megkaptuk a koffeinlöttyöt (igazán fenséges kapszulás kávé különlegesség formájában). 
A nap további részében még megjártuk párszor a benti részleget meg a kinti füves területet. Közben bátyám hazament, mi megebédeltünk, és az idő is töretlenül szép volt. Az IK standnál csatlakozott hozzánk Halasi Miklós, O'Wrightly és egy ismeretlen asszony. A kis pereputtyal kiültünk a gyeptéglákra és újabb kávét szürcsölgetve elmélkedtünk az élet nagyobb és kisebb dolgairól. 
5 óra fele még többen lettünk, aminek még egy körbe menés lett az eredménye. Végül 18 órakor mind megpihentünk az Imádom a Könyveket emeleten lévő kissé eldugottabb standjánál.  

Dedikálás és az est leszállta:
Miután mondhatni tábort vertünk az emeleten, beszereztem onnan is pár könyvet. Nem mintha nem azt tettem volna egész nap. Amit tudtam dedikáltattam. A könyvek egy részén ott virított az aláírásuk. De kapott még szignót egy könyvjelző is. Valamint mindkét karom. (A végére kissé belelendültünk.)
Zárásig ott nevetgéltünk az általunk már oly jól ismert pennakoptatókkal, viccelődtünk, szívtuk egymás vérét és a könyvekről beszélgettünk. 
Hazaérve kiterítettem az asztalra a prédáimat. A Bátyám egy „hát ez bolond” kijelentéssel nyugtázta a fafelületet teljesen elfedő halmot. Na de nézzük, mit is szeretem!

Egek, egek, könyvhegyek!
Összesen 11 könyvvel lettem gazdagabb. (Nem számolom bele a másoknak vett példányokat.)
Kiadók szerint ezek a következők:
Fumax kiadó:
- Mark Lawrence: Úti testvérek
- Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása
- Victor LaValle: Fekete Tom balladája
Könyvmolyképző:
- Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
- Böszörményi Gyula: Beretva és tőr
Colorcom:
- Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára
Mogul kiadó:
- L. J. Weasley: Brooke - A testem a börtönöm
- Mason Murray: Meghökkentő Meséi
Athenaeum:
- Theresa Révay: A muranói üvegműves lány 
- Michael Maggio: A férfilélek tükre
- Dörnyei Kálmán: A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai

De nem csak a könyvek húzták le a táskámat hazafelé menet. Annyi könyvjelzőt szereztem be, amennyit nem szégyelltem. A KMKnál még kupont is kaptam. Az IK csapat minden megvett példányhoz adott egy-egy borítóképpel ellátott energiaitalt. (Egyiket meg is kostoltam másnak reggel. Nem kellett volna. Rájöttem, még mindig utálom az ízét…)

Összegzés és köszönet:
Ez volt életem első könyvfesztiválja. Be kell valljam ezerszer jobb volt, mint amire számítottam. A hely, a programok, a könyvek, a társaság, az élmények. Mindegyiktől gazdagabbnak érzem magam. (Kivéve a könyvektől. Azoktól anyagilag jóval szegényebb lettem.) Végezetül pedig szeretnék köszönetet mondani. A fentebb százszor emlegetett barátaimnak és testvéremnek. Mert remek társaság voltak. Köszönet a Fumax és a Könyvmolyképző kiadóknak, mert remek regényeik vannak és az ott tébláboló embereik is kitettek magukért. Köszönet az IK csapatának, mert barátokká avanzsálódott kis csapatról van szó, akik megmutatják, hogy mennyire jó is tud lenni egy közösség. Már alig várom, hogy újra lássam őket. 



Ha tehetitek, legközelebb Ti is gyertek el, legalább egy napra, vagy csak pár órácskára. Higgyétek el. megéri.


A háborúkat felnőttek robbantják ki. De mi van, ha a világvégét pont egy gyerek idézi elő?


A könyv bemutatása:
Az Elveszett próféciákat nem egy, hanem rögtön két híres-neves író tolla alkotta. Neil Gaiman, a nagy fantasy szerző és Terry Pratchett, a Korongvilági történetek szülőatyja. Két ilyen íróóriás első ránézésre garanciát jelent egy jó könyvre, de hogy tényleg az lett-e, arra később visszatérünk. Több mint háromszáz oldallal büszkélkedhet a történet, továbbá teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az alkotók valamilyen szer behatása alatt írhatták, mert józan ember nem tud összehozni ennyi képtelenséget. A középpontban az Armageddon áll, amit az Antikrisztus életének 11. születésnapja fogja beindítani. Van itt minden, mint a búcsúban: angyal, démon, gyerek, felnőtt, boszorkány és vadásza és rengetek kalamajka.

Vélemény:
A könyvet témája ellenére sem tudtam komolyan venni. A hangvétele annyira könnyed és humoros, hogy képtelen voltam nem mosolyogni vagy épp térd csapkodva nevetni. 
A nyelvezete viszonylag egyszerű, de számos szó volt (kaballa, shambala, gavotte), amiknek muszáj voltam utána nézni, tehát szókincsbővítésnek sem volt utolsó. 
Két dolog eléggé szembeötlő: a tea és a tű. Előszőr is annyira angol volt a történet, hogy annyi tea fogyott el, mint a Temze kéthavi vízhozama. Másodszor is képbe kerültek a tűk, ami Mr. Pratchettnek valami fétise lehet, itt még csak egy boszorkányvadász fegyver volt, a Postamesterben pedig már gyűjteni való kincs. 
Összességében egy egyszer mindenképp elolvasható könyv, bár meg kell hagyni, hogy a végét nagyon elhúzták és néha kicsit túlerőltették a blődséget. 

Kiknek ajánlom:
Aki komolyhangvételű vagy épp reálisabb történetet keres, az menjen a könyvtárba a történelmi vagy épp a krimi részlegre. Aki pedig élvezi a poénözönt, a könnyedséget, a kavarodást, még nem 200 éves, de elmúlt már három, akkor azoknak irány a könyvesbolt és a net. Pénztárcákat elő!

Kedvenc részlet:
,,- Az apparátust egy élő emberről nevezték el? -  kérdezte.
-Ó, igen. Szép régi lancashire-i név. Francia-latin eredetű, ha jól tudom. Ezek után biztosan azt fogja mondani, hogy sosem hallott még Jasques Mutieurről…
-Ugyan már…
-… aki föltalálta a mütyürt, amivel elárasztott bányajáratokból ki lehet pumpálni a vizet. Vagy Peitr Bidyeau? És Cyrus T. Bizgere, Amerika leghíresebb fekete feltalálója? Thomas Edison azt mondta, hogy a kortárs tudósok közül csak Cyrus T. Bizgere és Elza Rader Pötzök munkásságát ismeri el…”

Egy szó eldönthet egy háborút. Egy szó megmenthet egy életet. Egy szó megváltoztathat egy sorsot. Kissé túlzás talán, de jól példázza, hogy mekkora ereje is van a kimondott és leírt szavaknak. 



       Gondoljunk csak bele, az eddig leélt éveink alatt, mekkora hatást gyakorolt ránk különböző emberek szava, esetleg egy-egy könyv. Ezek a gondolatok materializációi, megtestesülései. Sőt, annál is többek. Ezek már nyomot hagynak maguk után. Egy könyv lapjain, az ”éterben”, vagy egy ember lelkében. 
  Születésünktől halálunkig körbevesz minket. Szüleink tanítanak meg arra, hogy melyik szó mit jelent, és hogy kell használni. De arra magunk jövünk rá szépen lassan, hogy a ”jól és rosszul” használás, nem csak a mondatszerkezetre érthető. Kezdjük azzal, hogy kikerülünk a családi házból, óvodába, iskolába kezdünk járni. Ezek a helyek arra szolgálnak, hogy megtanuljunk létezni a közösségben. Hisz mindenki része akar lenni az nagy egésznek. Vagy legalább egy kisebb csoportnak. Sok mindent megtettünk már azért, hogy ezt elérjük. Sokszor igen csúnya dolgokat is. De nem mindenkinek sikerül beilleszkedni. Okozhatja ezt a családi háttere, külseje, viselkedése, vagy maga a közösség zárkózottsága. A lényeg, hogy kinn reked. És az ilyen kirekesztetteknek nem csak azt kell elviselniük, hogy egyedül esznek, nem tudnak másokkal trécselni, hanem azt is, hogy bántalmazzák. És nem csak a fizikai ütések fájnak. Gúnynevet kap, nevetség tárgya lesz, és naponta el kell viselnie az elcsípett beszélgetésfoszlányokból, hogy egymás között a társaságban minek is titulálják. Persze ez egy összetett dolog, és nem lehet csak a verbális részét nézni. De ha megpróbáljuk lehámozni az egészről ezt az egy mozzanatot, a szóbeli kommunikációt, akkor is egy elég erős fegyvert kapunk. Nem mondom, hogy ártatlan vagyok ezügyben. Hogy soha nem vettem részt valakinek a kirekesztésében, kigúnyolásában. Miért? Mert ezáltal is a részese lehettem a csapatnak. A gyűlölködés összekovácsol. Kicsit ironikus nemdebár? Tehát a gonosz, ártó szándékú szavak fájnak, de ugyan úgy tud fájni a hiánya is a kedves szavaknak. Pedig ugyan úgy csak hangok halmaza. 
        De fordítsuk meg az érmét. Nézzük azt, amikor a kis- és nagyiskolás barátkozik. Óvatosan, udvarias szavakkal kezdeményez, esetleg viccet mesél vagy történetet. De nem is ez a lényeg, amire ki akarok lyukadni. Sikerül valakivel vagy valakikkel egy szorosabb köteléket kialakítania. Előbb utóbb sor kerül a bensőséges beszélgetésekre. Arra is, hogy valamelyik fél szomorú. Mit lehet ilyenkor csinálni? Segíteni, vigasztalni, megnevettetni, támogatni. Rengeteg jól megválogatott szó kell ahhoz, hogy sikerüljön újra jókedvet és megnyugvást pumpálni a másikba. Bár van olyan, amikor a hallgatással teszünk a legtöbbet. Van, mikor annyi kell csupán, hogy valakit meghallgatunk. 
      Ezek a gyerekkori tapasztalatok egész életünkben elkísérnek minket, és tovább csiszolódnak. A beszédet egész művészi szintre lehet fejleszteni, sok gyakorlással, figyeléssel, olvasással. És itt nem a frappáns csajozós szövegekre gondolok, amitől minden kapu feltárul. (Szia, figyelj, kitörlődött minden szám a telefonomból. Megadnád a tiédet?) Hanem a bárkivel való értelmes elbeszélgetésre. A kulturált vitára. Számos dolgot fel lehetne még sorolni, de lépjünk tovább a kővetkezőkre. 
      Fentebb szó esett a hallgatásról. Ami nem egyenlő a beszéd hiányával. Azt takarja, hogy mást hallgatunk, figyelmesen, csöndben esetleg egy-egy dologgal reagálva, kiegészítve azt. Mentetek már oda egy teljesen idegen emberhez? És most itt nem arra gondolok, hogy Karakószörcsökön odamegyünk az idős nénihez, hogy legyen szíves megmondani merre található a legközelebbi benzinkút. Inkább arra, amikor egy addig ismeretlen emberrel elkezdtünk beszélgetni, és az első benyomásunk, amit az által hoztunk létre, hogy ránéztünk, miként foszlik semmivé. A buszon meglátunk egy kevésbé jól öltözött urat, aki ránk néz, majd leül velünk szemben. Első gondolatok: „biztos valami munkás. Lehet ki akar velem kezdeni. Furcsa ember.” Aztán elkezdünk vele beszélgetni, és hallhatjuk, hogy a sürgősségin dolgozik, és most van túl egy 24 órás műszakon. Kifejezetten udvarias és még el is lát pár kedves tanáccsal az élet dolgaival kapcsolatban. Hoppá. Ti is hallottátok ezt? Igen, bizony ez a csörömpölés az előítéletek kőkemény fala volt, amint megsemmisülve a szégyentől összerogyott. Bármelyikőtök ment már oda hajléktalanhoz, vagy utcán áruló nénikéhez? Én mentem. Elmesélte miért is áll kinn a 10 fokban és árul virágot. Szívet melengető történet volt. Hogy hazudott-e? Nem, nem hiszem. Látszott rajta, hogy igazat mond, és boldog, hogy valaki meghallgatta. Az idősekre is érdemes odafigyelni. A környezetünkben élő őszülő emberekre. Csodás lények tudnak lenni, rengeteg tapasztalattal, élménnyel és idővel. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy odaültök mellé, és meghallgatjátok. Kérdem én, nehéz ez? Sokszor sajnos igen. 
      Azt mondják, ahány nyelvet beszélünk, annyiféle emberek vagyunk. Amilyen szinten műveljük azt, meghatároz minket is. Például, kialakul bennünk egy vélemény, ha ezt halljuk valakitől: ,,Hali tesa! Megint ugattak a banyatankos nyuggerek?” Aztán lehet ez is elhamarkodott ítélet, mert lehet csak megjátssza magát, de ezt már fentebb részleteztem. De azért van, mikor érdemes figyelni a megérzésekre. Visszatérve, megfigyelhető azért, hogy amilyen módon kommunikálunk másokkal, az meghatároz minket. Ez egy odavissza ható kapcsolat. Tehát, ha mi fejlődünk a beszédünk is fejlődni fog, és vica versa.
      De mi van, ha nem „levegőbe beszélünk” hanem tollat vagy klaviatúrát ragadva megörökítjük azokat. (Úgy, mint ahogy most én? Igen, pontosan úgy.) A fejünkben lévő gondolatok sohasem egy az egyben kerülnek át a ”valóságba”. Akár leírjuk, akár kimondjuk őket, megváltoznak, körbe határolódnak, veszítenek önmagukból. De még ilyen fogyatkozott állapotban is érdemes őket megörökíteni. Mondhatjuk, hogy terápiás hatása van az írásnak. Sőt akár addiktív is lehet. Mint ahogy az olvasásnak is. Nem egyszer volt elvonási tünetem mindkét dologból. Már alig vártam, hogy gép elé üljek és a billentyűzeten zongorázzak. Vagy épp, hogy a polcom bármelyik lakóját magamhoz ragadjam és felüssek. Egy biztos: nálam mindkettő oxitocin termeléssel párosul, azaz jobban érzem magam tőle.
      De hogy témánál maradjunk vegyük jobban górcső alá a könyveket. Mi is történik, amikor olvasunk? Nos egy neten talált (sajnos nem tudom kitől származó) idézet alapján, olyan mintha egy nagyon durva hallucinációt élnénk át. Órákon át bámulunk meredve magunk elé, és közben élénk képeket vizualizálunk a fejünkben. Érdekes megfogalmazás, de igaz. Továbbá az is, hogy az olvasás nagy hatással lehet ránk. Most nem csak arról beszélek, hogy képes megnevettetni vagy megsiratni. Arról beszélek (írok), hogy egy-egy magvas gondolat miként képes kihajtani bennünk és akár megváltoztatni minket, a látásmódunkat, a gondolkodásunkat. Felnyílhat tőle a szemünk. Lehet az akár egy értekezés, történelemű leírás, filozófiai fejtegetés, pszichológiai tanulmány, vagy igazából bármi. És csak annyi kellett hozzá, hogy kezünkbe vegyük a fa síron túli állapotát, felnyissuk és megértsük. Mert akár szóban, akár írásban érkezik hozzánk a szóáradat fontos kulcselem a megértés. Bár, ha úgy vesszük, az élet minden területén az. 
      Ennyi lenne mára a mondandóm. Kíváncsi lennék a ti véleményetekre, tapasztalataitokra ezzel kapcsolatban. 



Beszéltem és hallgattam. Vigasztaltam és bántottam. Szóltam és írtam. Egy a közös bennük: a szavak ereje.




Az író, L. J. Wesley jóvoltából már megjelenés előtt olvashattam Brooke: A testem a börtönöm című regényét. Kissé megkésve, de hoztam róla az értékelést. Akit sikerül felcsigáznom, az ne habozzon, 19-22. között ugorjon el a Könyvfesztiválra (Imádom a könyveket stand), vegye meg és dedikáltassa. Hogy tényleg megéri-e? E cikkből most kiderül! 





A könyv bemutatása:
Az író legújabb naplóregényét tisztelhetjük benne. Ennek megfelelően a főszereplő szemszögéből, szubjektíven, gondolatokkal és véleményekkel tarkítva tárul elénk a cselekmény. A helyszínek elképzelését teljes mértékben ránk hagyja, bár ebben az is közre játszik, hogy Brooke esetében két dolog maradt, amit használni tud: az agya és a füle. Életének emlékei hiányosabbak, mint egy hároméves nemlétező történelemtudása. Azonban Szerencséjére vagy épp szerencsétlenségére fokozatosan visszatérnek. Adott tehát egy múltnélküli lány, egy kórház és rengetek, eleinte ismeretlen rokon. De vajon a végeredmény is olyan érdekes lett-e, mint a hozzávalók?


Vélemény:
Úgy tűnik Wesley Úr magára talált az ilyen stílusú írásokkal. A témát akár komolyan, komoran, hosszasan is taglalhatná, ehelyett a rá jellemző könnyedséggel vetette papírra a gondolatait. A humor megint csak főszerepet kapott és már az első fejezetnél széles mosolyra húzódott a szám. A folytatás sem okozott csalódást. Brooke monológjaiban és a rokonokkal való (létre nem jött) párbeszédjeiben nem nélkülözi a csípős megjegyzéseket, az iróniát és szarkazmust sem. Már az elején megkedveltem a lányt, a helyzethez való hozzáállása miatt, de ahogy az emlékei visszatértek és kiderült, hogy nem csekély mértekben volt léha életű, hát, veszített a vonzerejéből (bár a végére visszahozta magát). A könyv nagy teljesítménye még a látványos jellemfejlődés. Nem megy bele túlságosan a lélektani fejtegetésbe, de a szemünk előtt változik meg a főszereplő és akar jobb lenni. A múltja ellenére vagy épp amiatt. Néha ilyen tragédiáknak kell történnie, hogy az ember ráébredjen, hogy rossz úton jár. 
Az előző művéhez képest összeszedettebb volt az írásmód, kevesebb elírással és logikai hibával. Bár néha olyan dolgokat is érzékelt a hölgyemény, amit szerintem azon állapotában nem biztos, hogy tudott volna. 
Összességében egy kifejezetten jó kis könyvet kaptunk, amit akár többször is elolvashat az ember, és mivel nem egy 900 oldalas monstrumról van szó, még utazáshoz is remek társ lehet. 


Kiknek ajánlom:
Mindenképp a 18 életévüket betöltött embereknek, akik nem riadnak vissza az esetleges káromkodásoktól, a megcsalástól és pikánsabb légyottjelenetektől sem. Ha szerettek nevetni, és nem szégyenlitek ezt a buszon is megmutatni, valamint bírjátok a naplóregények minden hozadékát, akkor ez a regény bizony nektek való!


Kedvenc részlet:
Ha az itteni orvosai is rábólintanak, akkor a héten elszállítjuk, és elkezdjük a kezeléseket. Azt várom öntől, hogy pár hónapon belül kinyissa a szemét. Megegyeztünk? 
Azt várja? Na, de doki, ne essünk túlzásokba! Ha ez így működne, akkor nemhogy a szemem nyitva lenne, hanem körbe-körbe rohangálnék ebben a nyamvadt kórteremben”



Remélem találkozunk szombaton a könyvfesztiválon!


„Ég és föld között itt áll a padlás
értsd meg, amikor jelt adunk
lásd a kikötőt, itt vagyunk
várjuk, hogy ránk találj.”






Előzmény:
A hideg, fagyos március sem veheti el egy kulturálódni vágyó család kedvét a színházba járástól. Egy meghíváson felbuzdulva, magunkra aggattuk elegáns (vagy legalábbis annak vélt) gönceinket és autóba ültünk. 
Nálunk minden ilyen ”kirándulást” egy közös ebéd előz meg, valamilyen ígéretesnek tűnő étteremben. Ez amolyan testi-lelki feltöltődéses programegyüttes. 
Egy fenséges leves-második kombó után pedig indultunk is az előadásra. Na de hova? És mit is néztünk meg? 


Helyszín:
Pest megye egyik igen szép Duna parti városkája Vác. Hangulatos sétálóutcáiról és szép (néhol sajnos szemetes) folyó menti kilátásáról híres. A Padlás című színdarabot pedig a Művelődési Ház erre kialakított termében adták elő. Az előadóművészek egy kezdő-haladó társulat tagjai voltak. Nem egy főváros, nem egy Nemzeti színészgárda, de a lehetőség adott volt egy jó musicalhez.

Történet:
Két főhősünk Süni és Rádi egy padláson (sose gondoltátok volna mi?) szokta tölteni szabadidejét. Egyik nap 4 idegen állít be hozzájuk, akik azt állítják, szellemek, és egy távoli csillaghoz akarnak eljutni. Ha ez mind nem lenne elég, felbukkan még a házmester, egy bűnöző, na meg persze a rendőrség is. Számtalan nóta felcsendül és azt is megtudjuk honnan is jöttek a kísérteteink. És ami a legfontosabb: szilvásgombóc.

Vélemény:
Valami elfuserált oknál fogva, oda vagyok a musicalekért és a rockoperákért. Bele tudok borzong egy-egy jól eltalált hangba vagy frappáns szövegbe. Ennek a darabnak is meg van a maga hangulata. Itt csendül fel például a híres Fényév távolság. Maga a történet inkább humoros, mintsem ésszerű. Gyerekdarabnak mondanám, de a felnőtt kísérők is élvezni tudják néhány akkordját és momentumát. 
Érezhető volt azért, hogy nem profi csapatról volt szó és néhányuk azért ráfért volna még pár énekóra. A színészi játék viszont, a körülményekhez képest, egész jóra sikeredett. 
Összességében élvezhető, kellemes darab volt és a szereplőválogatás is találó lett.  


Fém csikorgása és olajszag töltötte meg anno a műhelyeket. Apró alkatrészak illeszkedtek egymáshoz és alkottak egészet. Most ezek a darabok újjászületve egy lenyűgöző stílust hoztak létre: a Steampunkot. Hogy mi ez és honnan ered? Tarts velem és megtudhatod!




Nem foglak titeket hatalmas mélységekben és végtelen vermekbe kalauzolni, éppen csak annyira súroljuk ezt a hatalmas tortát, hogy mindenki kedvet kapjon belekóstolni. És repetázni. 
(A bejegyzés olvasása közben ajánlom ezt a válogatást hallgatni, különösképp ezt a számot)


Eredet:
A gyökereket a XIX. század első harmadától a végéig kell keresni. Ekkortájt uralkodott Viktória királynő, és ez idő alatt élte az Egyesült Királyság a fénykorát a történészek szerint. Elképesztő fejlődésen ment keresztül az ország minden tekintetben. Ebből a gazdagságból merít a stílus.




Kezdetek és összetétel:
Maga a Steampunk (nem vagyok hajlandó magyarosan leírni, mert a ti szemetek is kifolyna) az 1980-as évek látott napvilágot. Gyökeréhez hasonlóan behálóz szinte mindent: ruhákat, ékszereket, könyveket, filmeket, képeket, zenéket és akármit, amit el lehet képzelni. Emiatt is nehéz körül határolni, hogy pontosan mitől Steampunk a Steampunk? Nos a neve is adja, hogy gőzzel működő, gőzhöz kapcsolódó dolgokat foglal magába. Azonban ez egy szűkebb értelmezés. Röviden tömören a
”csavaros, kulcsos, órás, fogaskerekes, antik hatású, szépia, barna, réz színeket ötvöző dolgok keveréke”. Érthető nem? 

Találkozásom a stílussal:
Már jó pár éve szivárgott be az elmémbe különböző alkotásokon keresztül úgy, hogy nem is voltam tudatában pontosan mi is ez. Kellett hozzá egy kis idő és valószínűleg valami véletlenül talált cikk, hogy ”begőzöljek”. Azóta már konkrétan erre keresek rá, és tele van a telefonom ilyen témájú képekkel. Van pár Steampunk ékszerem és minden vágyammá vált egy ilyen stílusú fűző. 


Filmek,animék, animációk:
- 9: utópikus fantasy, középpontban mechanikus rongybabákkal. De lehet elég, ha annyit mondok: Tim Burton.
- Álomháború: álombeli álmok, szabadság utáni vágy, képzelet, jó zenék, harcok és csavarok. Kell ennél több?
- A kincses bolygó: Jövőbeli helyszín, múltbeli történet. Flint kapitány kincsét most egy távoli planéta rejti. Főszereplőnk egy (szó szerinti) űrhajóval és rengeteg fajjal a fedélzeten próbálja felkutatni a mérhetetlenül sok aranyat. 
- Arany iránytű: egy (nem túl hű) adaptáció, materializálódott lélekállatokkal, titkokkal, veszélyekkel és egy apró szerkezettel, ami meg tudja mondani az igazat. 
- A tökéletes trükk: amióta a bűvészet létezik, minden fondorkodó egyre jobb mutatványokat akar. Két ember, más és más képességekkel. Hogy lesznek barátokból ellenségek, és mi tesz pontot az ”I”-re?
- A leleményes Hugo: magára maradt gyerek, rengetek óra, és egy nagy ti(k)tok sok rejtéllyel fűszerezve
- Sherlock Holmes: pengeéles és ész és szavak. Valamint Robert Downey Jr.  És a jó filmzenét se hagyjuk figyelmen kívül a híres detektív újabb filmfeldolgozásánál.
- Gőzfiú: gőzmeghajtású perpetum mobile. Végtelen energiaforrás. Az apja által készített szerkezetet a hatalmasok is meg akarják kaparintani. Vajon, hogy tud megmenekülni? 
- Fullmetal alchemist: ,,Az ember nem juthat semmihez anélkül, hogy ne kelljen valamit adnia cserébe. Amit megszerzünk, azzal valami egyenértékűt elveszítünk. Ez az egyenértékűség elve, az alkímia legfőbb alapszabálya. Akkor még őszintén ezt tartottuk a világ első és egyetlen igazságának”
(sorozat)


Ruhák és ékszerek:
Legyen szó szoknyáról, nadrágról, felsőről, kabátról, csizmáról, kesztyűről, fűzőről, gyűrűről, kalapról, nyakláncól, karkötőről bármiről, steampunk témában biztos találsz néhányat. (na ezt most mondja ki valaki gyorsan, egy levegővel legyen szíves.)
Conok és egyéb rendezvények kedvelt kelléke lehet néhány ilyen gönc. 

Zenék:
A zene azért egy elég megfoghatatlan dolog, így léggé érdekes, miként is lehet valami ilyesmit steampunk kategóriába sorolni. De azért itt van néhány banda, akik magukat annak vallják.
Abney park
The Clockwork Quartet
Vernian Process
The Cog Is Dead
Steam Powered Giraffe
Poison Garden


Van olyan steampunk dolog, amiért ti is odavagytok? Ti mikor találkoztatok vele előszőr és mi a véleményetek róla?



Egy nap alatt minden megváltozhat. Egy éjszaka mindent eldönthet. Egy pirkadat mindennek véget vethet.




Árnyalatok

Karmazsin hajnal,
Vérvörös volt. 
Skarlát szín alkony,
Vérvörös folt.

Rózsaszín nappal, 
Tűzvörös láng.
Vágy színű éjjel,
Összeforrt szánk.

Kétszínű reggel,
Szívemen rés.
Féltékeny éjfél,
Kezemben kés.

Ében szín este,
Hófehér Hold.
Éjsötét penge,
Hófehér holt.




Újabb látogatást tettem február 24.-én az Író*Blogger*Olvasó találkozóra, ami már szám szerint a 11. volt. Hogy hogy sikerült? Tarts velem és megtudod. 



Kezdődött az egész azzal, hogy össze kellett futnom Emilly Paltonnal még a találkozó előtt úgy két órával. Ez egy nagyon egyszerű dolognak ígérkezett. Eljutni A-ból Bbe. Max 20 perc. Nehezítő körülmények: a budapesti közlekedés egy 5 éves gyerek logikájára való ledegradálása a 3as metró felújítása miatt, 4 óra alvás egy társasest okán, a tájékozódás egy olyan szinten művelése, amit egy üres vizesflakon is megirigyelne. 



  Végül is valahogy eljutottam a megbeszélt találkozóhelyre, ahogy Emilly is. A probléma ott kezdődött, hogy az „én itt vagyok és te?” kérdésemre a válasza „én is itt vagyok. De te merre vagy?” volt. Elkezdtük kibarkóbázni, hogy ki mit lát a környéken, hogy azért ha ugyanott van az ”itt” akkor illenék, hogy lássuk egymást, meg a táj is egyezzen. Nem egyezett. Körülbelül annyira, minta a levelibéka és a gulyásleves. Hogy mi jelentette a megoldás? A buszmegállóban lévő tábla, miszerint kettő megálló futott ugyanazon a néven nagyjából 300 méter és egy kanyar eltéréssel. Mert miért ne?  Miután orvosoltuk a térbeli problémákat és sikeresen megölelgettük egymást, jöhetett a következő lépés. Eljutni a Lurdyházba. Hiszen addigra Emilly már fel tudott volna falni egy tonna kínait. (Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy ételt. Nem kanibál ő. Maximum, ha mérges.)
Összegezve kettőnk térbeli és iránybeli tájékozódását, sikeresen megkaptuk a mínusz tízet, aminek hála még egy csomó időbe telt eljutni oda. Bár, ha őszinték akarunk lenni, én onnan indultam, ahol az a komplexum volt. De visszatalálni… már túl bonyolult lett volna. 
A Lurdyban levadászni a keleti kajalelő helyet már gyerekjátéknak bizonyult az addigiakhoz képest. Megtárgyaltunk minden megtárgyalni valót, felporszívóztunk minden tányérlakót és elpilledtünk, mint egy panda bambuszszüret után. „Kávét ide!” felkiáltás után el is indultunk az épületben, hogy fáradt agyunkat koffeinadaghoz juttassuk. Nagy sokára megszereztük a napi betevőt és jöhetett is a telefonhívás Carlow Cleavelandnek, csipet csapatunk harmadik tagjának, hogy merre kódorog. 
A találkozópontnak a közeli napfényes villamosállomást jelöltük ki, és nemsokára befutott az egyetlen szakállal rendelkező egyén a körünkbe. Kisebb üdvözlés és beszélgetés után furcsa tekintettel csak ennyit kérdezett: „Miért itt ittatok, ha amúgy is kávézóba megyünk?”. Nagyon jó kérdés. Emilly is furcsán nézett rám, bár ő nem a logikai bukfenc miatt, hanem azért, mert a fáradtság és az önön végiggondolatlanságom miatt nevetésben törtem ki. Ami potom 30 percig tartott vagyis míg oda nem értünk. Mindketten elkönyveltek annak, aminek, majd beléptünk a Premier Kultcaféba. 
Ez már a harmadik helyszín volt, ahova átköltözött az eseménysorozat, ilyen és olyan indokokból. Meg kell hagyni, mindig hangulatos kávézókat sikerült választaniuk. Akkor se volt másképp, bár ez az elkülönített terem pulpitusra és nézőtérre tagolódott. Hogy miért kellett az emelvény? Mert a felállás most inkább a kiállásra fókuszált. Vagyis a téma feldolgozása regényrészletek felolvasásán keresztül történt. És mi volt a téma? Erotika, szerelem megjelenése a könyvekben. (Ezzel amúgy egy Írósimogató rész is foglalkozott). A teljesség igénye (és a memória képessége) nélkül az alkotások a következők voltak:
Leda D’Rasi: Utolsó kívánság/Lidércfény
Halasi Miklós: Krisztin, még meg nem jelent kötet
M Brnyai Annie: Hancúrcica,
Anna T. Kiss: Énmárka, ami nem igazán témába vágó, annál inkább inspiráló
Valentin Ági rövidnek épp nem mondható részletei
Összességében a program nem tartott sok ideig. Mint már megszokhatta az összegyűlt publikum, baráti beszélgetések jöttek létre az utolsó elhangzott részletek után. Úgy alakult, hogy Mason Murray és Carlow társaságába keveredtem. Elég sok témán átrágtunk magunkat. Szóba került a könyvkiadás régi és mai nehézségei, az e- és a ”paperbook” és az emberek olvasási szokásairól. A facebook megjelenése, mint eladási platform nagyot dobott a terjesztésen, azonban sokkal kiszámíthatatlanabb is lett emiatt. Azt pedig, hogy a népesség egyre ritkábban vesz a kezében ilyen vagy olyan könyvet, szinte tényként könyvelhettük el. Persze tisztelet a kivételnek. Lehet ezzel vitába szállni, de mint könyvek terén, így vagy úgy, de járatos emberek lévén azért van rálátásunk a dologra.  
Az építő beszélgetés után egy sokkal kötetlenebb és nevettetőbb társaság szippantott magába, ami Emillyből, Carlowból, Halasi Miklósból, L. J. Wesleyből (lassan már kész baráti társaságot alkotunk) és egy számomra addig ismeretlen hölgyből állt. Ott csipkedtük egymást verbálisan, ahol értük és tőlünk zengett a kávézó. Én speciel annyira nevettem, hogy a komplett tusvonalamat lesírtam, ami miatt úgy nézhettem ki, mint valami modern mázolmány.
Elérkezett a különterem zárórája. Mivel nem akaródzott szétválnunk ezért kiszabadultunk a nagyvilágba és eljutottunk egészen metrómegállóig. Ott hosszasan tanakodtunk helyekről és nyitva tartásokról. Majd azzal a lendülettel, amivel elhagytuk a kávézót, vissza is tértünk oda további órákon keresztüli nevetgélésre. Végül a buszok és vonatok, késői órák miatt kellett végleg sátrat bontanunk. 
Összességében ismét gazdagodtam rekeszizomerősítéssel és tapasztalattal. Nektek is ajánlom, hogy legközelebb csatlakozzatok hozzánk. Ha kedvet kaptatok, szóljatok, és majd legközelebb ott találkozunk.

Magyar író, két M-mel a nevében, fantáziával és nyomozással átszőtt történeteiről híres és átható kék szeme van. Na ki találta ki? Pontosan! Mason Murray. És most a színpadon második könyve, a Lélekcsapda





A könyv bemutatása:
M. M. egy régebbi munkásságáráról van szó, amely potom 300 oldalban elénk tárja mindenét. Hogy mi ez a minden? Kormány titkos kísérlete, FBI ügynökök, transzcendens síkok, filozófiai fejtegetések. Sok fejezet kezdődik adott szereplő nevével, ezzel is ráirányítva figyelmünket a személy helyzetére és cselekvésére.  De milyen a maga a történet?


Vélemény:
Lényegesen több hibát véltem felfedezni, mint a Visszatérő Végzetben. Szóismétlések, elírások kisebb gyülekezete várt, s pár helyen még a logikai bukfenctől sem riadt vissza a könyv. Egyszer például nagyon érvel XY valami mellett, majd konklúzióként a teljes ellentétét vonja le. Máskor pedig túlmagyarázza a világok közötti állapot testetlenségét. pl.: megrázta volna a fejét, ha lett volna; megvonta volna a vállát, de nem rendelkezett ilyennel.  Szemöldökmorcolva mondanék ejnye-bejnyét az írónak, hogy „legközelebb tessék jobban odafigyelni”. (Bár ez egy elég komikus jelenet lenne, figyelembevéve a méretbeli és korbeli különbséget.)  Feleslegesen. Már megtette. A legújabb könyve, ami már a második borítójával került a polcokra, feledteti az emberrel, hogy Mason valaha is hibázott.
De nem akarom én teljesen lehordani ezt a regény. Nem ám. Ugyanis maga a téma, amit feldolgoz, kifejezetten érdekes. Mi határoz meg minket? Lehetne ez a kulcsmondat, hisz a történet gerincét két lélekcserélt ember adja. És tényleg. Mik vagyunk mi? A testünk, amit mindenki láthat és amit manapság úgy alakítgathatunk, mint a gyurmát? Vagy a lelkünk, ami a kiválasztott kevesek előtt nyílik csak meg? Esetleg az elménk, ami a gondolataink kusza labirintusának az otthona? Én a lélekre fogadnék. De elfogadok ellenvéleményt is. Kinek, hogy.
Összességében igen jó élményt nyújtott nekem és már alig várom, hogy még egy M.M. könyvet kézbe vehessek.

Kiknek ajánlom:
Minimális 18+ tartalma van. Nemtől független alkotás, amely jó helyen van mind a huszonéves mind a hatvanas korosztály kezében. Aki szeret elgondolkozni a dolgokon, morfondírozni és nem veti meg a természetfelettit, az szaladjon egy antikváriumba és reménykedjen, hogy még nem kapkodták el az összes példányt.

Kedvenc részlet:
„Lebowsky nagyot sóhajtott, miután bontotta a vonalat. Az a baj, hogy már maga sem hiszi minden saját szavát. Ami nem olyan nagy csoda, hiszen ő már nem is egészen önmaga… ”


Mason Murray egyéb alkotásai: Visszatérő végzet és M. M. Meghökkentő meséi

A halk morajt a fények kihunyása és egy erős, női hang szakítja félbe: Köszöntjük Önöket a Hollótoll színházban, helyezzék magukat kényelembe az előadás mindjárt kezdetét veszi. 



          Kiskorom óta imádok színházba járni. Mindig is elvarázsolt a színészek játéka, a közönség egyként nevetése vagy épp sírása. Az, hogy a darab mennyire magával tud ragadni, kitépve minket a szürke hétköznapokból. Minden előadással gazdagabbak leszünk. A lelkünkbe ültet magából valamit, ami lehet keserédes bánatvirág vagy épp a boldogság lágy árvalányhaja. Hogy mi hozta most elő belőlem ezt az áradozást? Mindjárt elmesélem.
          November második hétvégéjén a Müpában jártunk és a ReCirquel társulat „Meztelen bohóc” című előadását néztük meg. Most leszögezném, hogy tudom, hogy ez cirkusz, és nem a szokványos értelemben vett ”színdarab”. De ha azt hiszitek, hogy ez egy állatokkal való karikás ostor pattogás, vagy épp lovas táncoslányok bemutatója, akkor tévedtek. Bőven túlmutat azon. Inkább nevezhetnénk cirkuszszínháznak, hiszen ez a kettő ötvözete. Talán, ha a Cirque du Soleil-t, hozom fel példának, rögtön megértitek, mire gondolok.
          A darab fő mozzanatait akrobatikus mutatványok tették ki, láthattunk kötél- és rúdtáncot, labdaegyensúlyozást és (a kedvencemet) trambulin mutatványokat. Az intermezzokban egy színművész szórakoztatott minket ”bohóckodásával” és a kétórás játékidőt kellemes és találó dallamok kísérték, így a hatás nem maradt el.
          Mi is ez a hatás? A lelkem mélyén egy bizsergető érzés, egy örömteli akkord, hogy részese lehettem a közönségnek és láthattam kibontakozni az előadást, és egy fájdalmas húzás, amit a színpad iránt érzek. Azok az emberek, akik fellépnek erre a fából és álmokból tákolt építményre, képesek csodát teremteni. Eszközeik nem csupán a díszletek és a kellékek, sokkal inkább a tulajdon testük, minden rezdülésük, mimikájuk, a hangjuk. Csak ők állnak ott, szemben a publikummal és ott van bennük az esély, hogy elérjenek a lelkünkig ”pusztán” azzal, hogy színpadra lépnek, és mindent tőlük telhetőt megtesznek. Ilyenkor látszik az emberiség alkotó képessége, hogy mit tud kihozni magából. Ha él a vele született lehetőségekkel, amik mindannyiunkban megvannak.
          Látjátok? Tanulunk is általuk. Gondoljunk csak bele, mivel töltjük azt a 24 órás periódust, amit mi napnak nevezünk. Tele van felesleges dolgokkal. Rengeteg monitor előtt töltött óra, telefonnyomkodás, lustálkodás, halasztgatás, lébecolás. Legyünk kemények és számoljunk mondjuk napi 4 óra értelmetlen tevékenységet, amit hasznosan is tölthetnénk. Ezalatt egy színész, artista, énekes, táncos mit csinál? Gyakorol, gyakorol, gyakorol, ja és azt hiszem még gyakorol. Pedig neki se 200 perc egy óra. Ugyanannyi idő, más és más tevékenység. A potenciál mindannyiunkban megvan, hogy alkossunk, hasznosan töltsük az időnket, fejlesszük magunkat. És ezt kell kihasználni, hogy egy nap mi is elérjük azt, amit ők. Nyomot hagyni magunk után.
          Ezt jelenti nekem a színház. Élményt, tanulságot, ösztönzést, csodát. Ezért vagyok én színpad szerelmese.



Ti miért szerettek színházba járni? Mi a kedvenc darabotok?

Köszöntlek éjféli Vándor!


A gondolataim sötét birodalmába tévedtél. De ne csüggedj, elveszni nem fogsz! Amíg szeretsz alkotni és olvasni, nagy baj nem lehet.
Jöjj közelebb, hadd meséljek szép és csúf dolgokról. Dalolok neked búról, regélek számtalan tintaszagú könyvről, bevezetlek fantáziám bugyraiba és megismertetlek pár érdekes emberrel.
Ha felkészültél, csak ragadj teát, rumot vagy kávét és helyezd magad kényelembe.

Blogadatok

Nyitás dátuma: 2018.03.02.
Blog témája: irodalom, kultúra, személyes, mindenféle
Bejegyzés gyakoriság: heti 1-2
Blogger: Hollótoll
Elérhetőség: hollotoll.18@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/Hollotoll2.0/


Visszatérő Vándorok

Kövess emailben

Eltévedtél?

Vándorszám