Éjben fürdő szavak

Mind látunk, hallunk, érzünk olyan dolgokat, amiről tudjuk, hogy nem jók. Mégse teszünk semmit. Miért? 

A boszorkányok köztünk élnek. Némelyik mágiával ügyeskedik, némelyik pedig történeteket ír. Léda D'Rasi mindkét csoportba tartozik, hisz regényei varázslatosan mutatják be a boszorkányok viszontagságos életét. Ha kíváncsi vagy legújabb könyvére, tarts velem. 

Az íróval való találkozás:
Nem most találkoztam először a Boszorkánydinasztia sorozat írónőjével, Léda D’Rasival. Azon a bizonyos áprilisi ÍBO-találkozón vele kezdtem a ”rapid randi beszélgetést”. Már akkor nagyon szimpatikus volt számomra, és ez alkalommal sem romlott a róla alkotott képem. Sőt! Kiderült, hogy kifejezetten intelligens hölgy és élvezet volt hallgatni, ahogy Emilly Paltonnal és  M. Brnyai Annievel társalgott kiadókról, női szerepekről és erotikus tartalmak megjelenítéséről.

A könyv bemutatása:
A Lidércfény egy majd 500 oldalas könyv, amely bár a mi világunkban játszódik, mégis annak a mágiával átszőtt részei kerülnek előtérbe. Az első kötethez híven itt is a szerelemé, az erotikáé és az egymásra találásé a porond, de más szereplőkkel és körítéssel. Az utolsó kívánságban megismert boszorkányok és Inkvizíció még mindig kiemelkedő fontosságúak, azonban a rivaldafény más hallhatatlan fajra terelődik át. A lykae falka helyett most a lidérc királyságon belüli hatalmi harc a központi elem. Hogy kik a mostani gerlepár és milyen ármány célozza külön-külön és együtt is őket, az a könyvből kiderül. Tessék csak fellapozni.

Vélemény:
Először essünk túl a negatívumokon, hisz akad belőle pár, noha az előző kötethez képest kevesebb.
A helyesírással nem lenne gond, ha nem lenne néha ott pár plusz leütés, mint például a „Wwmegtiszteltetésnek venné”. Azért több ember keze között ment át a könyv, és ez egy szembeötlő hiba.
A történet logikája hagy némi kívánni valót maga után több helyen is. Például egy olyan faj egyedei, amelyek látnak a sötéten, miért használnak fáklyát? Amellett, hogy teljesen felesleges, még fel is hívja rájuk a figyelmet. Valamint van egy robbantásos részlet, ami csak azért nem lett halálos kimenetelű, mert valaki elsiette, holott minden logika megkövetelné a türelmet egy többszáz éves személytől. Ugyanezen eseménynél van egy súlyos sérült. Legyen szíves a segítségére siető ne kapja csak úgy a karjaiba azt, aki sanszos, hogy gerinctörést szenvedett el, mert helyből lebénul a mozgatásra. Mondjuk halhatatlan fajról van szó, de azért szembeötlő. Kicsit több odafigyelés kéne az ilyenekre, de van egy olyan érzésem, hogy a következő könyv már túllép ezeken.
A sok szidás után most jöjjön a kellemesebb része: a dicsérés. A szereplők nagyon el lettek találva. (csillagos ötös magamnak a magyar nyelv szenvedő szerkezetbe kényszerítéséért.) Élvezetes volt olvasni a karakterek közötti szócsatákat, továbbá a humorfaktor is jócskán jelen volt. A két főszereplőt kifejezetten imádtam, mert mindkettő domináns alkat lévén a saját dudáját fújta és nem engedett. Ez mindkét kötetnek kiemelkedő tulajdonsága. Hangosan nevetgéltem egy-egy ilyen jelenetnél. Bár a regény nyilvánvalóan happyendre utazott, azért volt benne jócskán megpróbáltatás és probléma. A csavarokat szinte mind előre lehetett sejteni (sőt igazából az előző könyv végén lévő ajánló alapján el tudtam volna mondani ebben mi lesz), ennek ellenére nem okozott csalódást a könyv.
Aki erotikus jelenetekre vágyik, itt is megkaphatja, bár talán kisebb mennyiségben mit legutóbb. Viszont egyáltalán nem válik a regény rovására, hogy nem erőlteti magára. 
Összeségében élveztem az olvasást, a hibák ellenére is. A mostani előzetesből pedig elég izgalmas folytatásra lehet számítani és több meglepetést is okozhat.

Kiknek ajánlom:
A felnőtt tartalmak miatt 18 éven felülieknek ajánlom nyugodt szívvel, bár a mai fiatalságot elnézve (nem mintha én egy 80 éves csataló lennék), az ifjabb korosztály is megtalálhatja benne következő kedvenc könyvét. Kifejezetten ”hölgy olvasmány”, hiszen erősen jelen van benne a nemek közti emancipációra való törekvés és az egész történet erős női karakterekkel operál. Legalábbis egyel mindenképpen.
De nyugalom uraim, nem tiltom el Önöket sem, nyugodtam tanuljanak és okuljanak a megfejthetetlen nőstényekről és -től.

Kedvenc részlet:
„Nem akarom sértegetni az ízlésed, de szerintem nem illik hozzád a lánc – mondta. – Bár valami furcsa módon kiemeli a mellszőrödet. Ahogy az apró gyémánt megcsillan a bozontban, hhmm, az igazán izgalmas összhatást nyújt!”

Hervadó virág a fénykör alatt, szívből jövő álmosoly, elhalló tapsvihar.
Tényleg haldoklik a színház?

     
          Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
          Sok helyen megfordultam már (Víg, Operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne, garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
          Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Még tavaly ősszel a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab, amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
         Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető). A Cyranot megformáló színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan játszott. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és sírhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam itatni az egereket, de most nem bírtam megállni. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtek a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
        Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért. Elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
        A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
        A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
        Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
       Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?

A halál olyan mint a szavazójog. Egyenlő, általános érvényű, titkos.

         1848. A török kiűzése után Magyarországon a Habsburg az úr. Majd száz év eltelt, és szabadságunk még mindig csorba, függetlenségünk még távoli. Szavakkal próbálták visszanyerni őket, de a szavak, a szavak újfent elbuktak. Tettekre volt szükség. De akkor is, mint mindig, mielőtt a tűz lángra gyúlt, kellett egy szikra. Egy szikra, ami erőt ad, egy szikra, ami elindít. Ez a szikra Párizs volt. A forradalom híre futótüzet csiholt Európában. És a tűz terjedt. A francia főváros után Bécs következett, végül a láng elérte hazánkat is.
        Március 15. A kora reggeli órák az utcán találtak egy ifjút, amint a Pilvax felé rohan. Szemében vad láng, szívében a szabadság vágya égett. Tenni akart, de nem csak ő, a társai is. Össze akarták kovácsolni a magyarokat, egy célért, a célért, amiért érdemes küzdeni, a szabadságért. Egy dal szólt aznap, dal, amely mindenki szívébe erőt öntött. Erőt, hogy érvényt szerezzenek akaratuknak. Egy eskü volt az a dal, eskü a magyarok istenéhez.
 Tizenkettő. Vér nélkül szerzett érvényt tizenkét pontnak, nemcsak a pesti ifjúság, de mindenki más is, aki csatlakozott hozzájuk. Tizenkét pontba szedve állt a követelés, és a hatalom, amely egy szavára nem hallgat, meghajolt a benyújtók tömegének. Apró mégis hatalmas győzelem, rövid mégis időket átívelő.
         Három. Mit jelent ez a szám március 15-én? Jelenti számunkra a magyar zászló színeit. Az erő vörösét, a hűség fehérjét és a remény zöldjét. E három szín ott virít ma minden magyar szíve fölött, emlékezve a forradalomra. És e szám jelképezi a magyar nemzet kívánságát: „Legyen béke, szabadság és egyetértés”.

Mit kapok, ha összekeverem az olvasás szeretetét, egy nagy adag akarattal, eltökéltséggel és pár csipet kapcsolattal? Irodalmi/kulturális szervezetet. És kikről lehetett mostanában sokat olvasni, hallani? Az Imádom a könyveket! csapatáról. Tessék? Hogy nem hallottál róluk? Üsse kavics. Itt egy kis ízelítő az egyik programjukról, hátha te is kedvet kapsz az irodalmi lubickoláshoz. 

Korunkban felkapottak lettek a mitológiák könyves, filmes ábrázolásai, de azért nem csak a XXI. század vívmánya ez. Gondoljunk csak bele, mennyi alkotást ismerünk, ami különböző isteneket, hősöket, szörnyeket jelenít meg.

Most vegyük sorra azokat, akiket álmodból felébredve is fel tudsz sorolni. 

Vámpír:
Mi is a vámpír? Egy éjszakai "ragadozó". Pipa. Vérrel táplálkozik: pipa. Na de hat-e rá a foghagyma? Karóval megölhető? A napon elporlad vagy esetleg csillog? Sose öregszik vagy épp csak lassabban teszi azt? Na? Nem is olyan egyszerű meghatározni, igaz?
Kicsit kakukktojás ez a lény, hiszen nem tekinthető igazán mitikusnak. Miért? Az eredete miatt. Ha a Titkok könyvtára 3. részét vesszük figyelembe, akkor a vámpírok Júdástól eredeztethetőek, és ezért nem szeretik sem az ezüstöt (a vérfarkasokhoz hasonlóan), sem a karókat, ugyanis ezüstért árulta el mesterét, és egy fára akasztotta fel magát. Nos, hogy a Biblia az mítosz-e valakinek vagy sem, nem mennék bele, és nem szeretném, ha bárki félreértene.
Hogy a vérszívás, a hagymairtózás, a nem-léphet-be-a-házba-ahova-nem-hívták-meg szabály, valamint a "tükröm, tükröm, mért nincs képem?", és a napégés hogy, s mikor fonódott hozzá a lény históriájához, nem tudom. Tessék utánanézni!
Hol bukkan fel? Szerintem mindenkinek először az erdélyi vérszívó cimboránk, Drakula ugrik be, akit számtalan filmben és könyvben megtalálhatunk.
Romantika kedvelőknek, ott a csillogó Casanova a Twilight sagából, akiről többet nem is tudok, hisz nem volt hozzá szerencsém, hála az égnek.
Ha a vámpírok két "alfaját" szeretnénk megismerni, valamint, hogy lesz előbb valaki vámpírinas, félvámpír, majdan teljes vámpír, vagy hogy tér a vérszipolyok útjára, akkor Darren Shan Vámpírkönyvek című 12 kötetes írását ajánlom a figyelmébe.
Ha pediglen egy összetett világ érdekel, minden földi, földöntúli, alatti, feletti lénnyel keltené fel az érdeklődésedet, akkor Cassandra Clare munkásságát tenném eléd az asztalra.
A filmkedvelőknek pedig a következőket tudom a figyelmébe ajánlani: Randevú a vámpírral, Éjsötét árnyék és még 10 vérszagú társuk.


Vérfarkas/farkasember:
Azt általában mindenki tudni szokta, hogy a vérfarkas egy olyan lény, aki teliholdkor alakot vált, és falkában él. Az, hogy tudja-e irányítani az átváltozást, történetenként változik. Például A Harry Potter széria Lupin professzora havi egyszer elveszti a kontrollt. (Csak nekem van itt egy kis áthallás 28 naponta hormon tébolyodott nőkre?) Érdekesség, hogy imádott tanárunknak beszédes neve van. A "lupus" szó ugyanis vérfarkast jelent (meg egy betegség is, de az most mellékes.) Vagy ott van például az Árnyvadász sorozat Jordan Kyle-a, Maia Roberts-e vagy épp Luke Garroway, akik, tudomásom szerint, képesek voltak befolyásolni az alakváltást. Az ott lévő vérfarkas szervezet neve pedig Praetor Lupus. Na vajon mit jelent? Érdemes utánanézni. Mire nem jó, ha tudunk latinul?
Az viszont, hogy fémallergiájuk eléggé beteges szinten van, általános "tény". Arról, hogy ez miért van, nem szól a fáma. Érdekes szerintem, hogy a farkasemberek és a vámpírok is irtóznak ettől a nemesfémtől. De hogy miért pont ezüst, és nem arany, vagy teszem az platina, nem tudom.
Az emberfeletti erejük, gyorsaságuk is jellemző a mindenféle likatrópokra. További érdekességeket találhatunk a Paranormális jelenségek oldalon. Vessétek csak bele magatokat a mélybe!


Sárkány:
A világ minden táján találkozni e mesebeli lénnyel, ami lehet segítőkész vagy épp álnok, rabolhat hercegnőt, felégethet falut, harácsolhat kincseket, lehet két vagy négy lába, repülhet szárnyon, vagy egyszerűen csak siklik az égen. Vegyük csak sorra, hol milyen is ez a lény.
A távol kelet mitikus lénye, a kínai és a japán (valamint a koreai és vietnámi) sárkány a jóságos fajtából való. Négy lába van, alakja inkább hosszúkás, kígyószerű. Szárnyal nem rendelkezik. A császárok szimbóluma, de tovább megyek, magát Kínát jelképezi. Hatalmas, erős, rengeteg mesében, történetben, mítoszban megjelenik. Sőt a kínai horoszkóp ötödik jegye. Érzékelhető mennyire beleszőtte magát a keleti világba ez a tűzokádó csodakreatúra.
Rengeteg animében és mesében megjelenik mind a mai napig, gondoljunk csak Hayao Miyazaki által készített Chihiro szellemországban és a Földtenger varázslója történetre. Bár ez utóbbiban éppen pont egy európaiféle szeli az eget. Ilyen "kontinensváltó" sárkány található a Végtelen történetben (ott a könyvet is érdemes elolvasni, mert azért elég nagy eltérés van a két alkotás között.)
 A "keresztény" sárkány az ördög szolgája, Szent György is egy ilyen fenevaddal küzdött meg.
Az "európai típusú" inkább a kincs és szende szűz, királylány rabló fajtából kerül ki. Négy esetleg két lábon jár, hatalmas bőrszárnyakkal emeli irdatlan pikkelyes testét a magasba. Általában tűzokádó, de egyes történetekben a jég sem áll távol tőle. A fantasy műfajának örök ékessége. Lehet ellenség, mint a Hobbit szériában, vagy épp barát és hű társ mint az Így neveld a sárkányod Fogatlanja, Eragon Saphirája, esetleg a Sárkányszív "fenevada".
Természetesen az összesféle, fajta sárkány felsorolása órákba telne, és végeláthatatlan lista keletkezne, valamint egy nagy fejfájás az egyes történetek és leírások miatt. Legyen most elég ennyi, ha érdekel, nézz utána.


Ezek voltak a legismertebb teremtmények, de van még néhány, amit, ha megemlítek, biztos beugrik nektek is róla egy két dolog.


Híres görög szörnyek:

Hidra: 
Sokfejű vízi lény, amely nem igazán szereti, ha lefejezik. Többnyire azzal hálálja meg a koponyátlanítást, hogy növeszt magának a csonk helyén egy-két extra agytartót. Mérgező is lehet és tüzet is képes okádni. Édes kis házi kedvenc nem igaz?
Találkozhatunk velük Herkules históriájában, ugyanis hősünknek ez volt az egyik próbája a tizenkettőből. Hogy miről is van szó? Azt majd egy későbbi bejegyzésben megtudjátok.




Kentaur:
Félig ember félig ló hibrid, akiket főként humán felsőtesttel, ló marral és lábbal ábrázolnak. A bor és mámor istenének italát igen kedvelték, és ennek hatására nőkkel is szívesen "kikezdtek". Találkozunk néhány szelídebb, kedvesebb példánnyal, mint például Kheirón a Percy Jackson és az Olimposiakban, vagy Harry Potter egyik ismerőse. Azonban nem mindig fenékig tejfel egy kentaur közelsége. Herkules halálát is az "eredeti" mítosz alapján közvetetten egy Nesszosz nevű egyed okozta. Irodalom óráról ismert idézet lehet: ,,S pályám bére / Égető, mint Nessus vére." De ennek kifejtése is egy másik alkalomra marad.


Pegazus: 
Pegazus most már nemcsak Héraklész (és Perszeusz) hű paripája, ami nem csak gyönyörű, tollas szárnyán repülni is képes, hanem a mesék világát is meghódította. Gondoljunk csak az Én kicsi pónim évadokon átívelő barátságerősítő sugalmazására. Arról meg, hogy vannak nem csak pegazusok, de unikornisok és pegakornisok is (igen, a hibrid hibridjei), nem ejtenék most szót. A Yin Yang Yo című Jetixes mese duplikornisai végképp megkoronázzák ezt a pacihalmot.



Faun/Szatír:
Újfent csak a drága Dionüszosz istenpajtáshoz nyargalunk vissza, ugyanis az ő kísérőikről van most szó. A szatírok (római megfelelőjükként a faunok. Sajnos mai szóhasználatban eléggé félrevezető a "szatír" megnevezés.) szintén keverék lények. (A görögök, hogy imádták összekutyulni a dolgokat!) Alul kecske, felül ember teremtmény, kedvelt hangszerük a pánsíp és szeretnek elég közel kerülni a nimfákhoz (szegény lányokat már mindenki vadássza). Persze többféle leírásuk létezik, de ez a legáltalánosabb. A fent említett félistenes könyv szerint a szatírok Pán istent keresik, aki az emberi természetromboló tevékenység miatt eltűnt. Nem egyszerű feladat!

Mi kell ahhoz, hogy felpezsdüljön egy esőbe fulladt szombat délután? Jó társaság, ének, zene, és persze egy nagy adag kultúra. Hogy hol található ez meg? A Kiál(lí)táson! 

          Február harmadikán a felhők úgy döntöttek, hogy aznap akarják a fővárossal újra megszerveztetni az úszó-világbajnokságot. A probléma az volt, hogy ennek az autósok és az A-ból B-be közlekedők vajmi kevéssé tudtak örülni. Köztük én sem repestem a boldogságtól, mikor a metrópótló heringjáratra kellett felszuszakolódnom potom fél óra késéssel.
          Mindezek ellenére még három előtt oda tudtam érni. Hogy, hol és mi is volt az az ”oda”? Mondd nektek valamit a Kelet? Vagy ép az Anonim Költők Testvérisége? Ha nem akkor sem vagytok elveszve. Röviden tömören egy Kiál(lí)tás és Slam Poetry nevű rendezvényen vettem rész. Nos a címe szerintem nagyjából lefedi, hogy mi is lehetett a fő téma. Azonban egy kis csavarral volt megfűszerezve (mert ugye bár mi is lehetne megfelelőbb az ízesítésre, mint egy barkácseszköz?), ugyanis a képek mellé verseket társítottunk. Ezek az alkotások nem az elmúlt évszázadok termékei, hanem ma is élő, lélegző, tevékenykedő (és a programon zömmel résztvevő) emberek keze és esze munkáját dicsérték.
          Tehát festőkből, költőkből és fogyasztókból álló társaságunk valamivel három után már teljes létszámmal zsúfolódott fel a Rose Bistro hangulatos kis galériájába. Be kell vallanom, többen voltunk, mint a hely kényelme engedte, és sajnos a hőmérséklet is igen hamar magasra csapott megfelelő ventilátor híján. Azonban ez nem nagyon szegte kedvünk. A kezdés a versek felolvasásából, majd helyretételéből állt. Frissítő italok elfogyasztása és egy zenész duó előadása után megkezdődhetett a Slam Poetry verseny. A hét versenyző sorsolási sorrendben állt ki a rivaldafénybe (vagy inkább a lámpa glóriába) és adta elő frappáns, szellemes, tömör vagy épp hosszadalmas slamjét. A szavazást követően pedig Kovács Szilvia Andrea vihette magával az első helyért járó oklevelet. Megemlíteném még, hogy Kovács Aletta ”Júliás verse” és Fazekas István Nemzeti dal átírása is igen emlékezetesre sikeredett.  Gratula nekik és minden résztvevőnek.
           A program kötetlen beszélgetéssel zárult legkülönfélébb témákban, úgy is mint könyvek, fantasy, könyvek, filmek, könyvek, animék és még hosszasan sorolhatnám.
           Fakultatív programként pedig a Kiállítás után a csapat egy része egy Íjász nevű helyre települt át és ott folytatta a diskurzust szerfölött jó hangulatban.
          Összességében, a kisebb nagyobb gondoktól eltekintve, kifejezetten hangulatos esemény kerekedett és sok olyan emberrel ismerkedtem meg, akikkel már alig várom a következő találkozást. Ha nem hiszel nekem, csatlakozz hozzánk legközelebb.

Valahol mindig van egy kezdet. Valahonnan el kell indulni. Van egy pont, ami előtt nem volt semmi, talán csak elmosódott körvonalak. Nálam ez a vers az a pont. Az első alkotásom. És ennek a lángnak a hamvaiból született meg a holló. Hollótoll.